Végül csak eltelt az a 3 év és a Linkin Park kiadta következő albumát. Nem igazán értem mért kellett ennyit várni vele, de úgy gondolom megérte. Nem azt mondanám, hogy nem fejlődtek semmit hanem inkább, hogy nem változtak semmit. Talán nem is akartak. De a rajongók ennek szerintem örültek, mivel ugyan olyan jó albumot kaptunk tőlük, mint legutóbb.

Viszont az album kapcsán az ugrott be hogy van valami olyasmi, hogy aki nem halad előre az hátrál… Lehet nem pontos, de a lényeg az, hogy hiába egy szinten van ez az album az előzővel mégis rosszabbnak érezzük, mert nem lett jobb. Lehet kissé furcsán fogalmaztam, de talán érthető. Tehát nem kaptunk tőlük semmi újat. Ez nem feltétlen baj, de egy idő után unalmas lehet.

Tracklist:

01 Intro
02 Don’t Stay
03 Somwhere I Belong
04 Lying From You
05 Hit The Floor
06 Easier To Run
07 Faint
08 Figure 09
09 Breaking The Habit
10 From The Inside
11 Nobody’s Listening
12 Session
13 Numb

Azt érzem, mikor hallgatom ezt az albumot, hogy egyszerűen nem volt több ötletük. Ugyan olyan számokat akartak mint az előző albumon, de már nem tudtak belőlük annyit kihozni. Ezenkívül annyira egyforma a két album, hogy bármelyik szám lehetne akármelyik albumon, akkor sem tűnne fel hogy nem ide tartozik. Emiatt nekem kicsit össze is mosódott a két album.

Hogy a hibáknál maradjak még egy mondat erejéig az első szám (Intro) egy semmi egy nulla. A 12. szám (Session) is csak egy instrumenál és a 11. (Nobody’s Listening) szerintem az album legnagyobb tévedése. Halál unalom az egész.

De nem akarok túl sok rosszat mondani, részben azért sem mert nem is lehet. Vannak azért elég eredeti számok, bár az In The End-el nagyon magasra tették a lécet és nem is közelíti azt meg egyik szám sem. De ez nem is akkora probléma. Az album összességében rendben van és büszkén a másik mellé tehetjük.

Értékelés: 79%

Legjobb szám az albumon: Faint