Idén a Linkin Park ezzel az albumukkal elnyerte az év átverése díjat. Na de most komolyan. Létezik egyeltalán olyan ember a földön, aki nem csalódott bennük hatalmasat? Én nehezen hinném. Ezt az albumot talán még zenének nevezni is kissé túlzás volna, nemhogy rock-nak.

 Nagyon vártam az albumukat, de mikor először meghallgattam azt hittem csak kamu. Rögtön utána néztem a neten, hogy tényleg ez a Linkin Park új albuma e. De tényleg ez volt, jót hallgattam meg. Nagyon nehéz volt rávennem magam, hogy újra meghallgassam, de végül sikerült háromszor meghallgatnom. Lehet, hogy sokan most meg fognak kövezni, de engem valami megfogott ebben az albumban. Szerintem vannak jó oldalai és szerethető is. De mielőtt még eljön értem valaki és fejbe lő, gyorsan el is mondom, miért gondolom így…

Tracklist:

01 The Requiem
02 The Radiance
03 Burning In The Skies
04 Empty Spaces
05 When They Come For Me
06 Robot Boy
07 Jornada Del Muerto
08 Waiting For The End
09 Blackout
10 Wrectches And Kings
11 Wisdom Justice And Love
12 Iridescent
13 Fallout
14 The Catalyst
15 The Messenger

 Kezdjük ott, hogy mért is mondtam azt hogy ez átverés volt. Először is a LP-tól nem ezt várná az ember, de konkrétan ez annyira távol áll minden eddigi zenétől amit hallottunk hogy nehéz mit kezdeni vele. Ráadásul az a 15 szám az igazából nem annyi, hanem csak 9. A többi csak átvezetés vagy kitöltés és csak beszélnek benne. És a többi 9 közül is néhány igencsak nagy jóindulattal nevezhető zenének.

DE! Ennek ellenére nekem bejön ez az egész amit a LP megalkotott itt. Ez nem egy összecsapott album a látszat ellenére. Rendesen kidolgozták és megtervezték csak épp más mint amit megszoktunk. Még azt is megkockáztatom, hogy ha nem a LP csinálta volna ezt sokkal többen szeretnék, de emiatt ezt csalódásként élték meg.

Valami egészen elképesztő az a hangulat, amit sikerült megteremteniük és ez végig kíséri az albumot. Ha a Green Day-nél azt mondtam, hogy olyan mintha filmet néznénk, akkor erre sokkal inkább igaz. Tiszta apokaliptikus hangulata van, mintha a Terminátor 4-et néznénk kb. Az albumot pedig remekül felépítették. Tökéletesen vannak elhelyezve a számok rajta, és megvan az a keret is ami itt nagyon is kellett neki. A bevezető szám dallam visszatér a Catalyst című számban, ráadásul az a szám nekem teljesen olyan, mint egy végső csata. Azután pedig a Messenger valami hihetetlen hangulatos és szívbemarkoló szám. Remekül lezárja az albumot és olyan mintha az már a stáblista alatt menne.

Én egyetlen dolgot tudok felhozni ez ellen az album ellen az viszont tényleg nagy hiba. Alig van alatta gitár. És ezt sohasem fogom megérteni hogy mért. Oké, tőlem drámázzanak legyenek elvontak, de a gitárt, ami elengedhetetlen hangszer ebben a műfajban mért kellett kihagyni? Ha nem is olyan szinten rakják bele, hogy végig zúzzon akkor is egy kis duruzsolás jót tett volna az albumnak és úgy tényleg egy nagy alkotás lehetett volna. Így emiatt eltűnt a süllyesztőben. Bár számomra mindig egy kincs marad. Ha valaki túl tudja tenni magát a csalódottságon és képes reálisan nézni ezt az albumot, annak mindenképpen ajánlom. Azonban biztos hogy sokak izlésétől teljesen távol áll, de nekem valahogy bejön.

Értékelés: 78%

Legjobb szám az albumon: Iridescent