Avril Lavigne-től a 11 év alatt rengeteg jó számot kaptunk, nagyon sok slágert és egészen egyedi albumokat. Azonban úgy tűnik kifogyott az ötletekből. Legutóbbi albumával már elindult a lejtőn, most pedig már nincs vissza út...

2012 elején röppent fel a hír, hogy dolgozik következő albumán, amin eléggé meglepődtem. Ráadásul úgy volt hogy ezt ki is adja 2012 nyarán. Azonban addig tologatták, hogy 2013 november lett belőle. Nem tudom minek köszönhetően késett ennyit a lemez, de nem érződik, hogy túl sok munka lenne benne. Én nem tudom, hogy a rajongók mennyire várták ezt az albumot illetve mit vártak tőle, de remélem semmi komolyat sem, hiszen akkor biztosan csalódni fognak.

Rengeteg gondolat kavarog bennem a lemezzel kapcsolatban az érzéseim viszont nem túl vegyesek. Ez teljesen egyértelműen Avril legrosszabb albuma lett és még csak mentsége sincsen rá.

Tracklist:

01 Rock N Roll
02 Here's To Never Growing Up
03 17
04 Bitchin' Summer
05 Let Me Go
06 Give You What You Like
07 Bad Girl
08 Hello Kitty
09 You Ain't Seen Nothin' Yet
10 Sippin' On Sunshine
11 Hello Heartache
12 Falling Fast
13 Hush Hush

Ha megnézzük Avril korábbi albumait láthatjuk, hogy minden albuma teljesen más. Az első leginkább Pop-Rock, Indie Rock, még a második már sokszor az Alternative-Rock irányba húz. A harmadik (és egyben legjobb) albumán pedig nagyon érződik Deryck Whibley-vel (Sum 41 énekese) kötött házassága, hiszen az nagyon Pop-Punk album lett. A negyediken viszont sajnos a válásuk érződik, hiszen elég depressziósra sikerült. Emellett pedig egy sima Pop album, ami elég nagy csalódás. De mindegyik album nagyon hangulatos és egységes! Ezzel szemben az új album egy hatalmas katyvasz. Azt pedig már most le kell szögeznem, hogy Avril mostantól hivatalosan is Pop énekessé süllyedt. Akárhogy rázza magát és akárhogy keménykedik a klipekben, a zenéjének köze sincs a Rock-hoz.

Az album a már jól ismert Rock N Roll című számmal kezdődik, ami egyébként egy jó kis dal lett és teljesen megfelel kezdésnek. Aztán jön a még jobban ismert Here's To Never Growing Up, amivel nincsen bajom, bár a refrén teljesen átlagossá tette a dalt. Majd következik az első újdonság, a 17. Azt kell mondjam, hogy engem ez a szám emlékeztet leginkább a régi Avril-re. Korántsem tökéletes, de egy kellemes dal és nekem nosztalgikus élmény. Na de a negyedik számnál már kezdődnek a gondok. Bitchin' Summer! Én már a címén kiakadtam. De még ha a szöveget nem is nézem, illetve hogy a szöveg és a szám hangulata sehogy sem passzol, akkor is egy elég furcsa dalról beszélünk. Nagyon semmilyenek a versszakok és a refrén sem hozza meg a kellő energiát. Ettől függetlenül nem ez az album mélypontja és ezt a számot azért nem szoktam továbbtekerni. De a Let Me Go-t sajnos igen! Ennél üresebb és közhelyesebb számmal azért ritkán lehet találkozni. Avril-től meg aztán nem ezt szoktam meg. Neki mindig is a lassú számok voltak az erősségei. De ez a dal egyszerűen nem érint meg. Olyan szintű gyárilag összerakott témákból épül fel, amiket milliószor hallottam már a rádióban. Én megértem hogy akart egy duettet énekelni az új férjével, de mért kellett rátenni az albumra??? Szép romantikus számot nem olyan könnyű írni. És ha nem jön az ihlet nem szabad erőltetni. Ezen azt érzem hogy nagyon erőlködtek hogy legyen belőle valami. Egyébként nem akarom bántani őket, de nem szól jól a hangjuk együtt. És kicsit túl Nickelback-es lett, ami nem illik egy Avril albumra. A Give You What You Like a maga elvont dallamvilágával és furcsaságával együtt is sokkal több érzelmet vált ki belőlem, mint a Let Me Go. És ez jó példa arra, hogy az érzelmeket nem feltétlen a csilli-villi hangszerekkel lehet elérni. Ez a szám az egyszerű hangszerelés ellenére is megérint. Az igazi problémák csak most kezdődnek. Jön az újabb gyárilag készült szám, a Bad Girl. Annyira gondosan be van állítva a tempó, a dob és a gitár téma, hogy ezt biztos mérnökök szerkesztették. Az egész dal csak cukormáz. Ez tipikusan azoknak szól, akik nem értenek a zenéhez. Ez egy olyan dallam, ami csak nagyon kevés embert nem mozgat meg. Remekül ki van ez kísérletezve és sajnos még nekem is tetszik kicsit. De egyrészt teljesen távol áll Avril-től és az album hangulatától. Másrészt valaki árulja el nekem hogy mit keres a dalban Marilyn Manson??? Összességében nem rossz a dal, de végtelenül egyszerű, az átvezető rész pedig egyenesen idegesítő. A mélypont viszont csak most jön. Én ha albumot hallgatok sosem léptetek tovább egy számot sem, de a Hello Kitty olyan szinten borzalmas, hogy nem bírnám még egyszer végighallgatni. Ez is teljesen sablon szám, tele van nyávogással és Dubstep-el. Avril és a Dubstep??? Nagyon rossz párosítás, és bár nem szeretem ezt a stílust, de azért nem utálom. Viszont az amivel Avril számát telenyomták az a Dubstep legallja... Ezek után jogosan gondolhatjuk hogy ettől már csak jobb lehet. De innentől viszont nagyon leül a hangulat és ellaposodik az album. A You Ain't Seen Nothin' Yet egy kis felüdülés a Hello Kitty után, de az is igen átlagos szám és jóformán semmi érdekes nem történik benne. A Sippin' On Sunshine szintén akár jó is lehetett volna, ha nem egy tingli-tangli számot csinálnak belőle. A Hello Heartache viszont végre egy jó kis dal. Semmi extra, de jó hallgatni. A Falling Fast-ből nagyon hiányoznak a hangszerek. Így baromi unalmas és semmilyen. Az viszont jó pont, hogy befejezésül a Hush Hush című számot kapta az album, ami egy elég hangulatos dal és jól lezárja az albumot. Jobb választás volt befejezésnek, mint az előző albumon a Goodbye, de azért vannak ettől jobb számai is Avril-nek.

Őszintén szólva mindkét szemem sír, mert sokkal többet vártam Avril-től. De most komolyan! Hol vannak az olyan slágerei, mint a Skater Boy, How Does It Feel, What The Hell és még sorolhatnám... Mintha kicserélték volna. Úgy érzem már teljesen eladta magát. Az igazi hangszereket is felváltotta a gép dob és a többi, a gitárt meg nagyon kevés számban hallani igazán. És akkor az olyan dolgokat még meg sem említettem, hogy kinek az ötlete volt ez a semmilyen albumborító, amin még csak nem is néz ki jól Avril... Vagy ki volt az aki nem bírt kitalálni egy rendes album címet...

Azt reméltem, hogy az előző album hibáiból tanulva Avril most végre visszatér és megmutatja mit tud. De úgy tűnik elfelejtette hogyan kell jó dalokat írni.
Ennek az albumnak csak a füstje volt nagy. Igazából teljesen jelentéktelen lett. Aki szereti Avril-t nyilván talál rajta olyan számot, ami tetszeni fog neki, de mint album csúnyán leszerepelt.

Értékelés: 70%

Legjobb szám az albumon: Hello Heartache