Úgy érzem az Imagine Dragons mostanra teljesen magára talált. Az előző album a rajongói érdeklődésemet ugyan felkeltette, ez a lemez viszont már a kritikusi elismerésemet is elnyerte.

Az egyik nagy pozitívum, hogy nem nagyon lehet csalódni a lemezben, hiszen aki ismerte őket korábban, pont azt a stílust kapja most is. A kijelölt utat folytatták, a megszokott hangulattal és efektekkel, viszont sokkal színvonalasabban.

Tracklist:

01 Shots
02 Gold
03 Smoke and Mirrors
04 I'm So Sorry
05 I Bet My Life
06 Polaroid
07 Friction
08 It Comes Back to You
09 Dream
10 Trouble
11 Summer
12 Hopeless Opus
13 The Fall

Nem sok dologra lehet panaszunk, hiszen a lemez nagyon rendben van. Jó hosszúra nyúlt a 13 dallal, de ennek ellenére nem válik unalmassá. Mindig kapunk valami újat, valami különlegeset, amit eddig még nem hallottunk. A dalok remekül meglettek írva, rengeteg sláger gyanús szám szerepel rajta és nekem már elsőre szinte mind megtetszett, pedig nem voltam nagy Imagine Dragons rajongó. Bár azt azért leszögezném, hogy továbbra sem vagyok rajongójuk, de jelentősen megkedveltem őket az új lemez miatt. 

A Shots egész jó kezdés, bár én inkább a Gold -al nyitottam volna. Na igen, szóval annak ellenére, hogy maradtak a stílusukban és az előző lemezen érződött az erőlködés és ötlettelenség egy-egy dalban, mégsem érzem úgy hogy most magukat próbálták másolni. Viszont azért mégis lehet hasonlóságot felfedezni, nekem például a Gold nagyon emlékeztet a Radioactive -re, de nem is a dallamai, hanem mert hasonló típusú a dal. Na de ez mindegy is. A figyelmemet végig lekötötte a lemez. Az I Bet My Life képviseli a kicsivel vidámabb, lazább vonalat. De szerencsére akad itt is keményebb darab. Az I'm So Sorry -ban végre megcsillant a rock -os vonal, de aztán ez ennyiben is marad. Viszont ez sem probléma, mivel itt nem egy rock lemezről beszélünk. Ez gyakorlatilag egy alter hangulatú pop lemez. Szívem szerint ugyan minden számot kiemelnék, mert mindegyik nagy szerepet játsszik abban, hogy ez az album ilyen jó. De akkor túl hosszúra nyúlna ez a cikk. Viszont az It Comes Back To You -t mindenképp ki kell, hiszen annyira kellemes dallamai vannak és olyan nyugtató, érzelmes dal, hogy órákig tudnám hallgatni. Az egyetlen dal, amit én kivennék az albumról az a Summer. Ezt kicsit feleslegesnek érzem, de főleg azért, mert ez az egy nagyon félre sikerült. Nem jók a dallamok sem és a keverés is rossz lett. Viszont a The Fall egészen jó befejezés, bár ez sem a legerősebb számok közé tartozik.

Viszont van egy hiba, ami fölött nem nagyon tudok szemet hunyni, mert nagyban le tudja rontani az élvezhetőségét a lemeznek. Ez pedig a keverés. Már a kezdetektől fogva rákattantak erre a "műnyers" hangszerelésre, ami különlegessé teszi ugyan őket, de néhol ez nagy hátrányukká is válik. Sok dalban annyi az efekt, hogy az éneket szinte nem is lehet hallani, de legalábbis érteni biztos nem. Viszont ami még idegesítőbb, hogy sokszor még ott ahol nem is hangos a zene, ott is annyira a háttérben szól az ének hogy rossz hallgatni. Az éneknek mindig elől kell lennie, ez szinte szabály. De legalábbis ahoz hogy élvezhető legyen mindenképp.

Ettől még azért hallgató a lemez. Ráadásul éreztem fejlődést ezen a téren is az előző album óta, de még mindig nem az igazi. Rengeteg dolog miatt lehetne még dícsérni ezt a lemezt és tényleg nagyon jól sikerült, de sajnos a hibák most is ott vannak, amik ugyan megbocsáthatók, de az összképet akkor is lerontják. De hát sajnos nincs tökéletes lemez. Én azért mindenképpen ajánlom ezt a albumot mindenkinek!

Értékelés: 80%
Legjobb dal a lemezen: Gold