Már az elején el kell árulnom, hogy én nem voltam Paramore rajongó. Semmilyen szinten nem kedveltem őket. Az új lemezre is csak azért figyeltem fel, mert ajánlották és mert történt egy hatalmas stílus váltás, ami miatt gondoltam teszek vele egy próbát.

Az első három albumukat gyorsan letudták 2005, 2007 és 2009-ben. Próbáltam meghallgatni azokat is, de én nem találtam benne igazán értékelhető dolgokat. Azt meg nagyon furcsálltam, hogy egy olyan banda, ahol női énekes van nem mer az első két lemezén bevállalni egyetlen lassabb vagy érzelmesebb számot sem. A harmadikon már megpróbálták, de valahogy nem jött össze igazán.

Eredetileg öten voltak, de a Farro testvérek 2010 végén dobbantottak. Sokan azt hitték, hogy nélkülük meghal a Paramore, de nagyon nem volt igazuk. Éppen, hogy most tértek magukhoz. Igaz hogy hatalmasat változott a stílusuk, amit jó néhány rajongó nem fog tudni megemészteni, de ez mindenképpen pozitív dolog. Ez a lemez az eddigi legjobb munkájuk lett. És annak ellenére hogy nem szerettem őket korábban ezt a lemezt szívesen hallgatom...

Tracklist:

01 Fast In My Car
02 Now
03 Grow Up
04 Daydreaming
05 Interlude: Moving On
06 Ain’t It Fun
07 Part II
08 Last Hope
09 Still Into You
10 Anklebiters
11 Interlude: Holiday
12 Proof
13 Hate To See Your Heart Break
14 (One Of Those) Crazy Girls
15 Interlude: I’m Not Angry Anymore
16 Be Alone
17 Future

Számok:

17 szám került fel az albumra, ami rengeteg, bár ha levesszük a három rövidke kis átvezető számot akkor mindjárt kevesebb lesz és ha még azt is hozzávesszük, hogy az utolsó szám is elég nagy jóindulattal nevezhető annak akkor viszont csak 13 marad. Az album ettől függetlenül még így is 63 perces, ami nagyon hosszúnak számít.

Az albumra nagyon jó számok kerültek. 13 számból 8-at is az élvezhető számok közé tudok sorolni és a többi is hellyel közzel elviselhető. Azonban minden számban van valami kis furcsaság ami megtöri a szerethetőségét így pedig egyik sem tökéletes. Az egyes számok végén lévő hosszabb zenei átvezetések valamint a három rövid interlude a hangulatot hivatott megteremteni és ez sikerült is (bár nekem nagyon nem jön be ez a hangulat, ami az albumon uralkodik), de ezzel egyben szét tördelték az albumot és így nagyon vontatottnak tűnik a lendülete pedig már a harmadik szám után elveszett.

Pozitívumok:

Hayley Williams végre énekel! Miután meghallgattam az új albumot egy nagyon bátor döntést hoztam mégpedig hogy meghallgatom az előző hármat is hogy lássam honnan indultak. Hááát, nagyon mélyről… Konkrétan meg kellett erőszakolnom a dobhártyáimat, de nem voltak képesek befogadni azt a zenének nevezett akármit amit a három albumon produkáltak. A zene és az ének két külön úton járnak néha közük nincs egymáshoz. Az pedig hihetetlen hogy egy olyan banda, aki ilyen stílusban játszik ráadásul női énekese van az első két albumán nem mert bevállalni egyetlen lassú számot sem. A harmadikon már igaz megpróbálták, de nem sok sikerrel. A legnagyobb probléma viszont az a Paramore-al, hogy nagyon különleges és egyedi próbál lenni, de átesik vele a másik oldalra, mert ez már annyira furcsa, hogy élvezhetetlen lesz.

Ennyit az előző albumaikról. Ezen viszont már látszik, hogy jó irányba tapogatóznak. Mertek próbálkozni többféle típusú számmal és műfajjal. Az albumot próbálták egy téma köré építeni és a hangulatát is megadni. Az énekes hangját csak dícsérni tudom és a számok is sokkal jobbak, mint korábban. Most tényleg egyedi albumot alkottak, hogy ez jó vagy nem mindenki eldönti maga.

Negatívumok:

Sokan próbálják behatárolni a Paramore zenei műfaját pedig felesleges ugyanis nekik olyanuk nincs. A számok elkészítése a következőképpen nézhet ki náluk: Valaki megír egy két szöveg részt vagy akkordot és ezeket nyersen feljátszák majd Hayley odaul a keverőpulthoz és addig szórakozik az effektekkel amég valami érdekes ki nem jön belőle. Ez végig tapasztalható az albumon. Próbálnak minden stílusból belerakni jópofa dolgokat ez pedig egy dolgot eredményez: Azt hogy nincs igazi stílusuk!

A Paramore sohase dallamokra építkezett. Sem a zenében sem az énekben nem lelhetőek fel dallamok (vagy csak elvétve) az előző három albumukon. Ebben most azért fejlődtek, de itt is dallamok helyett inkább a hangulatra építenek, de engem ez nem kárpótol.

Utolsó negatívumként pedig meg kell említenem az utolsó számot, ami egy borzalom. Így befejezni egy egész jó kis albumot óriási hiba volt. Az első 4 perc úgy telik el hogy egy szál gitáron játszanak és Hayley nagyon halkan énekel, de az egész nagyon gagyin van felvéve ráadásul direkt. A szám második felében pedig elkezdenek zúzni, de 4 percen keresztül pontosan ugyanaz a „dallam” megy és így ér véget a szám. Valaki „hozzáértőn” megjegyezte egy kritikában, hogy milyen ügyesek hogy ilyen hosszú számot fel tudtak játszani. Hát ez kb. úgy nézett ki hogy feljátszottak 10 másodpercet aztán kontroll C, kontroll V és kész a szám.

Összegzés:

Hát elég sokan dícsérik ezt az albumon és kétségtelen, hogy vannak értékei az meg egyértelmű, hogy ez az eddigi legjobb munkájuk volt. Sajnos most sem lopták be magukat a szívembe, de közelebb kerültek hozzá hogy megkedveljem őket. Mint mondtam ez már egy hallgatható album lett és a sok hibája ellenére szerethető is. Aki eddig szerette a Paramore-t szerintem nem fog nagyot csalódni, viszont minden bizonnyal lesz olyan (mint például én is), aki emiatt figyel fel rájuk.

Értékelés: 73%

Legjobb szám az albumon: Still Into You