Ötödik stúdió albuma jelent meg az A&A -nek és bár csúsztatták bő 1 hónappal az eredeti dátumot még épp belefértek a 2014-es évbe. Bár nem csodálkozok a késésen hiszen volt elég dolguk.

A lemez mellett egy animációs rövidfilmen is dolgoztak, ami Tom fejéből pattant ki és egész jól is sikerült, ami abból is látszik, hogy a Toronto-i short film fesztiválon megnyerte az animációs rövidfilm kategóriát. A filmzenék persze az új lemezről lettek kiválasztva. De kérdés hogy vajon melyik project-el foglalkozott többet Tom, hiszen ritka az hogy valaki minden téren sikeres tud lenne ráadásul egyszerre.

3 év telt el a legutóbbi lemez óta és ez meg is érződik. A korábbi albumaikhoz nem sokban tudnám hasonlítani a The Dream Walker -t. Persze bármelyik új dal első 30 másodpercéből felismerjük, hogy ez A&A, ennek ellenére a hangulata és hangszerelése teljesen más mint az előbbiek.

Ez már nem is igazán space rock (ha van egyáltalán ilyen hivatalos stílus)  sokkal inkább alternative, new wave zene. De ez nem feltétlen baj, hiszen éppen ideje volt már hogy kicsit újítsanak, mert csak önmagukat másolták albumról albumra és érződött, hogy nem tudnak többet kihozni belőle. Azonban az új hangulat varázsa is hamar oda vész, mivel nincs benne elég fantázia. Hamar kifogytak az ötletekből és kevés az igazán átütő dal.

Tracklist:

01 Teenagers & Rituals
02 Paralyzed
03 The Wolfpack
04 Tunnels
05 Kiss With A Spell
06 Mercenaries
07 Bullets In The Wind
08 The Disease
09 Tremors
10 Anomaly

 Sajnos nem írtak az albumhoz felvezető számot, de a Teenagers & Rituals kapott egy kicsivel hosszabb bevezető dallamot így kicsit kárpótolva vagyunk, bár ahogy hallom nagyon a 2012-es Stomping The Phantom Break Pedal EP Diary című dal bevezető dallamára hajaz. De ez mondjuk nem feltétlen probléma, hiszen saját daluk az is és kevésbé ismert. Ezenkívül mást nem nagyon tudok kiemelni, hiszen a szám nem túl érdekes. Utána viszont jön a már jól ismert Paralyzed és meghozza a kedvet a továbbhallgatáshoz. Szerintem elég stílusos dal és jól összerakták, bár itt is megjegyezném, hogy a refrén alatti gitár effektje is és pengetési stílus is egy az egyben a Blink 182 - Ghost On The Dance Floor kezdő dallamából lett kiemelve csak lassabb verzióban. Ettől még illik hozzá csak érdekességként említettem. Egyébként ez a dal szerepel a rövidfilmben is és ott is nagyon ütős. Ezt követi a The Wolfpack amit szintén hallhattunk korábban és már klip is készült hozzá. Minél többször hallgatom annál jobban tetszik. Az egyik legjobban kidolgozott dal a lemezen. Hangulatosak a versszakok a refrénben pedig meg van a kellő energia. A második versszak rész alatti vokáltól pedig még a hideg is kiráz annyira el lett találva. A Tunnels című dal szintén megjelent még a lemez előtt és szintén hallhatjuk a rövidfilm végén és a trailer-ben is.Ez is nagyon hangulatos darab, de nem dolgozták ki eléggé. És sajnos ez szinte minden dalról elmondható az albumon akár csak a Kiss With A Spell esetében. Bár ez kicsit elvontabb szám lett. A versszak részek nagyon üresek és kidolgozatlannak tűnnek a felvezető rész már ötletesebb a refrén meg nekem nagyon bejön, bár elég pop-os hangzása van. A Mercenaries próbálja képviselni a rock-osabb vonalat az albumon, több-kevesebb sikerrel. Gitár kétségkívül van benne és a refrén elég erőteljes, de az albumot végighallgatva nem ez a szám marad meg a fejünkben. A Bullets In The Wind kezdő dallama nagyon el van találva és a versszakok is jók, de a refrén valamiért nem működik a dalban. Legalábbis nem úgy ahogy kellene. Pedig nem lenne rossz az sem. A The Disease szintén egy kellemes pontja a lemeznek. Nem túl kimagasló alkotás, de ez a dal teljesen rendben van, jó hallgatni. A Tremors egész jó versszakokat kapott, de a refrén itt alul teljesít sajnos. Végezetül pedig az Anomaly -t kapjuk, ami a lemez legérdekesebb darabja, legalábbis az Angels -től elég szokatlan egy ilyen akusztikus dalt hallani. Ettől függetlenül nagyon is kellemes és jó levezetésnek. Bár a végét nagyon hirtelen levágták, nekem igényelne a dal egy hosszabb és szebb befejezést, de így sem rontották le nagyon. Mellesleg hangulatában nekem nagyon a Blink 182 - Boxing Days -t idézi. Vagy még az Odi Acoustic -hoz tudnám hasonlítani (Ő egy gitáros srác, aki főként Blink 182 és A&A cover -eket készít).

Röviden összefoglalva nekem azért pozitívum, hogy próbáltak irányt váltani és ez az egész atmoszféra, amit a lemezen megteremtettek szerintem elég jól sikerült. Persze az vitathatatlan, hogy a dalok nagy részét elrontották, illetve mindegyikben vannak élvezhető részek, de sajnos egy két kivétellel mindben van bőven hiba és kidolgozatlanság. Az meg számomra végképp megbocsáthatatlan, hogy rosszul keverték ki a dalokat és így sokkal kevésbé élvezhető a lemez a gyenge minősége miatt. Nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy ez a legrosszabb A&A lemez, de az biztos hogy nem a legjobbak közé tartozik. Ennek ellenére szerintem mindenképp érdemes meghallgatni, hiszen vannak pozitívumai és egy pár szerethető dalt mindenki találhat rajta magának.

Legjobb dal a lemezen: The Wolfpack
Értékelés: 76%