A Simple Plan 2002-ben nagyon berobbant már első albumával és azóta hatalmas a hírnevük. Új irányzatot ugyan soha sem sikerült teremteniük, de gyorsan reagáltak a különböző trendekre. Első lemezük még épp jókor jött. Akkoriban a Blink 182 által megteremtett bulizós pop punk zene ment nagyon és ilyennel rukkolt elő a Simple Plan is. Aztán mikor a Blink, GC és Sum 41 depressziósabb vizekre evezett akkor gyorsan követték is őket. Mikor pedig a torzított gitár és a gitár szólók már kevésnek bizonyultak, ők is igyekeztek még populárisabb számokat írni. Viszont első három albumukkal semmi gond nincs, sőt egyértelműen A kategóriás képviselői voltak a pop punk zenének. De aztán 2011-ben valami megszakadt.

2010 elég nagy változást hozott. A jó kis punk témákat csúcsra járatták és muszáj volt kicsit újítani mindenkinek, viszont sok banda rossz utat választott magának. Legelső áldozat talán a Linkin Park volt, de aztán követte a Blink, Avril és a Simple Plan is. Előbbiek legalább igyekeztek egyedit alkotni és változni, a Simple Plan viszont annyira sablonossá és üressé vált, hogy számomra ezzel a húzással egyből kiestek a kedvencek közül. Ráadásul annak ellenére, hogy nem is tudom rá azt mondani, hogy rossz album lenne. De érezhetően nem találják a helyüket azóta. És ezt igazolja a 2013-as kislemezük, illetve a most megjelent nagylemezük is.

Tracklist:

01 Opinion Overload
02 Boom
03 Kiss Me Like Nobody's Watching
04 Farewell
05 Singing In The Rain
06 Everything Sucks
07 I Refuse
08 I Don't Wanna Go To Bed
09 Nostalgic
10 Perfectly Perfect
11 I Don't Wanna Be Sad
12 P.S. I Hate You
13 Problem Child
14 I Dream About You

Szóval hogy mi is a probléma a lemezzel? Az hogy ők maguk sem tudják eldönteni, hogy melyik oldalra álljanak. A FOB legalább fel meri vállalni, hogy divatzenekar lett. A Simple Plan viszont görcsösen próbál megfelelni a régi rajongótáborának és igyekszik szállítani a punk dalokat is, de ugyanakkor erősen kacsintgatnak a pop zene felé is. Viszont ezzel nem is feltétlen lenne akkora gond, hogy ha a punk daloknak tényleg súlyuk lenne a pop számokat pedig nem mások írnák meg helyettük. Ugyanis az Opinion Overload, Farewell, I Refuse, Nostalgic és a P.S. I Hate You számok próbálják erősíteni a punk vonalat, de valami elképesztően sablonosan. Az érzelmes részt a Perfectly Perfect, Problem Child és az I Dream About You képviselik, de sajnos itt is nagy ötlettelenséget érzek, mivel egyik sem ér fel még az előző lemez érzelmes számaihoz sem. És akkor van még itt egy Boom és egy Kiss Me Like Nobody's Watching, amik teljesen értelmezhetetlenek számomra. Illetve van itt még négy dal, amik éppenséggel egész kellemes meglepetést okoztak. A Singing In The Rain -nek nagyon jó kis lüktetése van és már első hallásra dúdoltam a második refrént. Az Everything Sucks szintén nagyon slágeres. Az I Don't Wanna Go To Bed szintén jó, bár "csak" egy sima pop dal. És végül az I Don't Wanna Be Sad, ami teljesen idegen a Simple Plan -től, de nagyon jól össze lett rakva. Ez a négy nagyon jó, viszont erős a gyanúm, hogy egyiknek a hangszereléséhez sincs túl sok közük. A négyből kettőnél kapásból vendég zenészekkel dolgoztak (valószínű nem véletlenül). 

A nosztalgia faktor nekem abszolút nulla. Új színt pedig csak az a négy dal hozott, amit a végén említettem, de azokban viszont sehol sem érzem a Simple Plan -t. A dalok elhelyezése pedig szintén borzalmas. Az Opinion Overload nem méltó kezdésnek (nem mintha rossz dal lenne) az utolsó két számnak pedig benyomtak két lassú dalt. És az I Don't Wanna Go To Bed is elég furcsán hangzik két punk dal közé szorítva. 

Összefoglalva tehát az gondolom érezhető, hogy nekem nem lesz a kedvencem ez a lemez. Ettől függetlenül utálni sem tudom. A dalok bár egyáltalán nem kiemelkedőek azért el lehet őket hallgatni és többé kevésbé szerethetők is (már akinek). Én úgy érzem ez lett eddig a leggyengébb lemezük, de a Get Your Heart On -tól nem nagyon marad el. Aki eddig szerette a Simple Plan -t annak szerintem ez is tetszeni fog. 

Értékelés: 79%

Legjobb dal a lemezen: I Don't Wanna Be Sad