Hosszú huza-vona után csak elkészült a Blink 182 következő korongja, immár új felállásban. A rajongókat már Skiba jelenléte is rendesen megosztotta, de biztos, hogy a lemez is fog kapni hideget-meleget. Nos én most elég pozitív leszek, úgy hogy aki abban reménykedett, hogy a srácok csúnyán leégnek ezzel az albummal az csalódni fog. 

 Aki ismeri őket nyilván tisztában van az előzményekkel így most ezzel nem fárasztok senkit, inkább bele is kezdek az értékelésbe, ami nem is olyan egyszerű. Sok kérdés felmerül, amit nehéz megválaszolni. Többek között, hogy hiányzik e innen Tom, illetve hogy Skiba tudja e őt pótolni? Volt e értelme erőltetni a Blink 182-t? És lehet e 2016-ban újat mutatni ebben a stílusban? Illetve hogy van e egyáltalán bármi értelme is ilyen kérdéseken filózni? Na akkor kezdem is...

Tracklist

01 Cynical
02 Bored to Death
03 She's out of Her Mind
04 Los Angeles
05 Sober
06 Built This Pool
07 No Future
08 Home Is Such a Lonely Place
09 Kings of the Weekend
10 Teenage Satellites
11 Left Alone
12 Rabbit Hole
13 San Diego
14 The Only Thing That Matters
15 California
16 Brohemian Rhapsody

 Mivel Blink 182 albumról van szó nyilván elkerülhetetlen a hasonlítgatás a korábbi lemezeikkel. Így a legtöbbeknek már komoly elvárása van, hogy milyennek is kéne lennie de ez nagyon nem lenne igazságos. A Blink már 2003-ban sem tudott igazán Blink lenni, olyan értelemben, hogy már akkor elindultak egy teljesen más irányba. De attól még az egy fantasztikus lemez lett. A pop punk zene azóta rengeteget változott és ha ma jönne ki egy Enema Of The State lemez akkor nagy valószínűséggel senkit sem hozna lázba. Ezt muszáj belátni. Mindezzel együtt a 2011-es visszatérésük a Neighborhoods-al nem olyan lett, amilyennek kellett volna. Ettől még én jó albumnak tartom, de egy kicsit sem volt nosztalgikus érzés, inkább az erőlködést érezni rajta. Így visszagondolva pedig elég valószínű, hogy Tom volt az oka. Ő a másik zenekara miatt már teljesen eltávolodott ettől a stílustól és már nem tudott vissza kapcsolni punk üzemmódba. Próbált Blink-es dalokat írni, de minden dallamát átitatta az AVA stílus. És sajnos úgy néz ki, hogy helyes döntést hozott Mark és Travis. Tom-nak már nincs helye a Blink 182-ben. Erre pedig a mostani korong a legjobb bizonyíték!

 A California nekem hatalmas pozitív csalódás volt. Én már leírtam a srácokat és pusztán csak kíváncsiságból hallgattam meg az albumot. Ennek ellenére már a legelső dal elkapott és egészen a végéig nem is eresztett el. Ez egy nagyon pörgős és energikus lemez, amin végig érződik, hogy nem a pénz miatt készült el, hanem mert ezt igazán szerették volna megcsinálni. Érzem rajta, hogy ők is élvezték amikor megírták és felvették a dalokat. És bár igaz, hogy más a felállás és joggal merülhet fel a kérdés, hogy mért futnak még Blink 182 név alatt, de igazat kell adnom a srácoknak, mert ez egy Blink 182 album lett!

 Méghozzá egy nagyon nosztalgikus lemezt kaptunk, de nem csak a Blink 182 tekintetében. Hallgatás közben valahogy visszacsöppentem a 2000-es évek elejére, amikor berobbant a GC, Sum 41, Simple Plan, Yellowcard és még sorolhatnám. És ez az album egy nagyon kellemes utazás, ami nem csak Californián vezet végig minket, hanem az időben is visszarepít. Mert ez nem attól Blink album, hogy megpróbálják leporolni a régi gitár témákat és önmagukat másolják, hanem nagyon ügyesen a hangulatot hozták vissza. Visszahozták a vidámságot is ami ezt a korszakot jellemezte és nagyon sok a pörgős, bulizós dal. Ezekre biztos sokat fognak tombolni a koncerteken!

 Ennek ellenére nem szeretnék elmenni szó nélkül a hibák mellett sem, amik kétség kívül megvannak ezen a korongon is. A régi Tom-nak a hiánya sajnos nagyon érződik minden dalban. Főleg a gitár játéka miatt hiányzik igazán. Tom remek gitáros és fantasztikus témákat tudott kitalálni. Még a 2011-es lemezükön is voltak nagyon ötletes gitár riffek. Itt sajnos ez nincs meg. A gitár részek többnyire nagyon egyszerűek. Mark három dalban is előtte a szokásos pengetését, amivel a Bored To Death is kezdődik. De ez annyira nem is zavaró csak hát a múlt tudatában muszáj elismerni, hogy ebben alul maradtak. De ének terén Skiba simán pótolja Tom-ot. Sok helyen még ugyanabban a hangnemben is énekel, szóval ezt kipipálhatjuk. Talán kicsivel nagyobb volt a kontraszt Mark és Tom hangja között, ami jó volt, de itt is sikerült egész jól megcsinálni ezt. Ennek ellenére nekem kicsit zavaró volt, hogy minden egyes dalt felosztottak egymás közt. Simán lehetett volna pár olyan dal amiben csak az egyikük énekel. Illetve ha szigorú akarok lenni akkor azt még mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy régen egyedibb és slágeresebb dalokat tudtak írni. Amennyire pozitívum ugyanis a nosztalgia faktor, annyira negatív is tud lenni. Mivel hogy nem nagyon tudnak újat mutatni a srácok. Vannak ezen is slágeres dalok ez kétségtelen, de azért egyik sem szól akkorát. Ezenkívül minden dalban a szokásos pop punk témákból építkeznek, amiket elég sokszor hallottunk már. A San Diego refrénje például bármelyik All Time Low albumra felférne. A Los Angeles pedig olyan mintha egy Imagine Dragons számot hallgatnék. Ennek ellenére baromi jók ezek is csak zárójelben érdemes megemlíteni. És ha már a hibáknál tartunk akkor muszáj megemlítenem Travis megfakulását is, aki egy nagyon egyedi dobos VOLT! Tényleg amúgy mi van vele mostanában? Ja hogy ő dobol az új Blink lemezen? Mert ha nem mondják én észre sem vettem volna. Azért a Neighborhoods-on még bele adott apait-anyait. Többek között miatta volt élvezhető az a lemez. De itt csak a szokásos dob témákat játssza, amiket a Bowling For Soup vagy Simple Plan szokott. Persze ezzel sincs semmi baj, mert jól áll ez a daloknak csak ha már Travis-ről van szó akkor többet várna az ember.

 Végezetül azért fussunk még át gyorsan a dalokon, mert érdemes. A Cynical és a The Only Thing That Matters két alig 2 perces dal, ami remekül keretbe foglalja az albumot és ezek tényleg Blink 182 dalok. Nagyon múltidéző mind a kettő. A Bored To Death viszont szerintem rossz választás volt oda az elejére. Kicsit megtöri azt a lendületet, ahogy kezdődik és ahogy rögtön utána a She's Out Of Her Mind folytatja. A Los Angeles és a Sober kicsit különlegesebb dalok. Előbbiben nagy zúzást rendeznek, utóbbi kicsit unalmasabb, de nincs vele gond. Aztán a No Future ismét felpörgeti a partit, amit Home Is Such a Lonely Place még kicsit megtör, hiszen ez egy lassabb szám, ami bár kellemes, de elég egyhangú. Azután viszont már nincs megállás, ugyanis jön a Kings of the Weekend, Teenage Satellites, Left Alone és Rabbit Hole négyes, amik egytől egyig pörgős punk dalok. Ezután következik a versszakok miatt kicsit gyengébb, de refrénben szintén erős dal a San Diego. Lezárásként pedig megkapjuk a California című dalt, ami egy nagyon kellemes levezetése a lemeznek. 

 Nos úgy látom kicsit hosszúra nyúlt ez az elemzés, úgyhogy összegzésként csak annyit, hogy ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyire lett jó a lemez akkor egyszerű a kérdés, mert nagyon! Hogy a Blink 182-höz képest mennyire jó az már nehezebb. A Neighborhoods-tól mindenképpen jobb, de az Enema Of The State még marad a csúcson. Sokat lehetne még beszélni erről a lemezről és a Blink 182-ről, de nem biztos, hogy van értelme. Ez egy nagyon jó kis lemez, ami szép emléket állít egy korszaknak, ami már rég lezárult.

Értékelés: 86%
Legjobb dal a lemezen: No Future