A Madden tesók végre magukra találtak!

Szép karriert futottak be a Good Charlotte -al és titkon azt remélem, hogy csak szünetel a banda és egyszer még kapunk tőlük új lemezt. De az utóbbi időben nagyon változóban volt a GC stílusa. Utolsó albumukon egyértelműen érződik, hogy szerettek volna újra igazi punk rock -ot játszani, de nem tudták elrejteni, hogy ők már nem azok mint régen. És ennek pedig mi rajongók ittuk meg a levét, hiszen elég felemás lemezt kaptunk tőlük...

De most teljesen eldobták az eddigi stílusokat és a felismerhetetlenségig megváltoztak! Hogy ki mennyire örül ennek azt nem tudom, de én például cseppet sem bántam. Elég kockázatos kísérlet volt, hiszen úgy döntöttek visszanyúlnak a 70-es évek pop rock korszakához és kicsit vissza hozzák nekünk újra azt a feeling -et. Bizonyára volt segítségük, de egy tőlük teljesen idegen műfajból így kihozni a maximumot bizony elég nagy dolog!

Azt kell mondjam, hogy 2014-ben egy album erejéig újra 1970-et írunk és megkapjuk annak minden szerethetőségét sallang mentesen!

Tracklist:

01 Dear Jane (Intro)
02 Dear Jane
03 Brixton
04 Out Of My Mind
05 We Are Done
06 U R
07 Jealousy (All Your Friends in Silverlake)
08 Love Pretenders
09 California Rain (Intro)
10 California Rain
11 Brother
12 Bad
13 Good Gracious Abbey
14 Suddenly
15 Empty Spirits

Bár az elején azt írtam, hogy felismerhetetlenül megváltoztak azt azért egyből ki lehet szúrni, hogy Joel és Benji énekelnek. És ezen a lemezen ismét bebizonyítják, hogy nagyon tudnak énekelni. Remekül igazodtak ehhez a stílushoz és kiderült, hogy nagyon sokszínűen tudják használni a hangjukat. Erre egyébként szükség is volt, mivel a hangszerek igen csak le vannak korlátozva így a dalok 80% -át az ének viszi.

A dalokon egyáltalán nem érezni az ötlettelenséget, a stílushoz illő könnyed témákkal dolgoztak. Elég sok számban alkalmaztak nagy kontrasztot a versszak és a refrén között. És pont ezen lepődtem meg kicsit, hogy még a GC utolsó albumán a refrének valahogy nem tudtak ütősek lenni itt most pont a refrén menti meg sokszor a dalokat.

A lemez nagyon jól indul, a Dear Jane tökéletes választás volt első számnak. Bár a stílusból adódóan eléggé meg volt kötve a kezük, hiszen nem tudtak túl sok irányba elmenni mégis remekül kidolgozták a lemezt. A leggyakoribb hiba az albumokkal, hogy a vége felé kezd unalmassá válni. Hát itt ezt egyáltalán nem érezni. Egy kisebb hangulatváltás ugyan érezhető a California Rain -el kezdődően, de ez jót tesz neki és a színvonalat utána is hozzák. Az egyetlen mélypont számomra a Good Gracious Abbey, annak is főleg a refrén része az amit nem tudok hova tenni. Persze az egész dal elég különc, de refrén monotonitása idegesítő tud lenni. Viszont utána a Suddenly visszahozza a hangulatot és az Empty Spirits pedig minden apró hibáért kárpótol minket. Igazán kellemes és megható lezárása lett így a lemeznek, ami még talán a GC -s lemezekénél is jobbra sikerült.

Én alapból nagyon kíváncsian vártam az albumot és sejtettem, hogy jól megfogják csinálni, de mégis meglepett, hogy milyen könnyen magával ragadott ez a hangulat. Talán azért is mert érezni a dalokon, hogy a srácok élvezték amit csinálnak.

Nekem idén egyenlőre ez a kedvenc lemezem és remélem, hogy a Madden Brothers készít még hasonlóan egyedi lemezeket a közeljövőben... És bár nem hinném, hogy túl nagy tömegeket megmozgat majd ez az album én mindenképpen csak ajánlani tudom!


Értékelés: 84%
Legjobb dal: We Are Done