Hirtelen a semmiből a Zebrahead egyszer csak bejelentette, hogy új lemezt ad ki. Váratlanul jött, de végülis már két év eltelt az előző óta és amúgy is ezekben az ínséges időkben kimondottan felüdítő olyan bandát látni, akik nem arra hajóznak amerre a divat akarja vinni őket. Sokan hátat fordítottak már a rock és punk zenének, de annak nagyon örülök, hogy a ZH továbbra is rendületlenül szállítja a punk lemezeket méghozzá magas színvonalon!
 Kicsit azért aggódtam értük, mert a 2006-os mélyrepülés óta egyre feljebb ívelt a pályájuk és a Get Nice és a Call Your Friends albumok fantasztikusan sikerültek. Szétszúzták azokat a korongokat és nem kevés slágeres szerzemény született általuk. Úgy éreztem, hogy teljesen kimaxolták magukat. Kíváncsi voltam vajon van e még bennük elég egy újabb lemezhez és ráadásul ilyen hamar. Nos a válasz az hogy: Naná!

Tracklist:

01 Who Brings a Knife to a Gunfight
02 Worse Than This
03 Headrush
04 Keep it to Myself
05 Running with Wolves
06 So What
07 Save Your Breath
08 Walk the Plank
09 Under the Deep Blue Sea
10 Wasted Generation
11 Battle Hymn
12 Kings of the Here and Now
13 Freak Show

 Az első dal már rögtön igazán bekezd, ahogy kell úgy Zebrahead-esen. A Worse Than This egy kicsit populárisabb punk dal, de az is kiemelkedő, majd a Headrush olyan energiával jön, hogy eldobom az agyam. Ez szerintem az egyik legjobb ZH dal lett amit valaha írtak. Aztán kis kellemes meglepetésként jön a Keep it to Myself, hiszen ez egy akusztikus darab, de nem kell megilyedni ez nem egy érzelgős dal csak kicsit könnyedebb. A Running with Wolves rögtön meg is nyugtat minket, hogy nem lesz itt elpuhulás. Viszont újabb nyugis dal következik. A So What ami kb. a folytatása a Keep it to Myself-nek. De ez is teljesen rendben van.  Aztán a Save Your Breath -el igazán odateszik magukat. Ebben a számban nem finomkodnak semmit. A cím adó dal viszont igazán különleges lett. Nem egy gyors punk dal, de van benne energia. A versszakok meg nagyon el vannak találva. És az igazán nagy meglepetés csak most jön, hiszen először szerepel olyan dal egy ZH lemezen, amiben nincs ének. Ez egy kellemes kis felvezetése úgymond a következő felvonásnak. Na a Wasted Generation az aminek a versszak részei totál elborultak. Számomra már túlságosan átmegy eszetlen zúzásba, de aztán a refrén mindenért kárpótol. Az nagyon tetszik. Majd jön a Battle Hymn, ami olyan laza vagány dal, izgalmas gitár riffekkel, amilyet nagyon ritkán hallani. A Kings of the Here and Now szintén átmegy kemény zúzásba, de nem feltétlen értelmetlenül, mert az adrenalint kétségkívül meghozza. A refrén pedig itt is ütős lett. Végezetül pedig a Freak Show szintén egy könnyebben emészthető pop-punk dal, ami méltó lezárása a lemeznek.

 Azért aggódtam amúgy, mert a ZH-nek ez a receptje, hogy rap verszak után kemény punk-os refrén nagyon jó, de féltem, hogy nem tudnak már újat mutatni ennyi lemez után. De fenébe is én ezt a lemezt is ugyanúgy megettem, mint a többit. Hihetetlen hogy századszorra is eltudják adni a dalokat ugyanazzal a módszerrel.
Amúgy meg nem érződik a lemezen az ötlettelenség. Remek témákat találtak ki, feldobták különböző hangszerekkel a dalokat és nagyon örülök neki, hogy újra előjöttek a lazább témákkal is, mert a 2008-as Juggernauts óta hiányoltam azt a lazaságot. És most erre sem lehet panaszunk.

 Az egyetlen gyengesége talán a többi lemezükkel szemben, hogy most elmaradtak a nagy slágerek. Az összes szám remek, de a Headrush-on kívül egyik sem ér fel az előző albumok top számaival, ha mondjuk egy Blackout-ot vagy She Don't Wanna Rock -ot említek. Viszont a többi lemezre kerültek szép számmal olyan dalok is amiket nem kellett volna ráerőltetni. Így viszont kiegyensúlyozottabb ez a lemez és albumként jobban funkcionál.

 Összefoglalva tehát csak annyit mondhatok, hogy ha Zebrahead rajongó vagy akkor ez is tetszeni fog, mert szerintem ez az egyik legerősebb albumuk lett. Ha meg eddig nem ismerted őket akkor bátran hallgass bele, mert biztos lesz rajta olyan ami megtetszik.

Legjobb dal a lemezen: Headrush
Értékelés: 85%