Hirtelen a semmiből érkezett meg egy EP a Simple Plan-től. Aminek egyébként már nagyon is itt volt az ideje, hiszen 2 és fél éve adták ki utolsó lemezüket. Bár én inkább az új albumot vártam volna.
Az EP hét darab számot tartalmaz, ami elég soknak számít, hiszen 3-4 számot szoktak ilyenkor rátenni. Ez a kislemez viszont csak arra volt jó, hogy jelezzék még mindig élnek. Ugyanis az album egészen borzalmas. Kétszer hallgattam végig, de egyik szám sem fogott meg egy kicsit sem.
Igaz, hogy a legutóbbi albumuktól sem voltam elájulva, de az a sablonossága ellenére elég slágeres számokat tartalmazott. De itt az összes szám ugyanarra a sablonra épül és semmi változatosság. A Simple Plan-nek semmi fantáziája sincs és olyan, mint ha futószalagon gyártanák a számokat.
Csak remélni merem, hogy egyik dal sem lesz rajta az új lemezen, amit egyébként még be sem jelentettek, hogy dolgoznának rajta. Mindenesetre ezek alapján elég valószínű, hogy jövőre érkezhet. Viszont, ha képesek voltak kiadni a kezükből egy ilyen silány EP-t akkor szerintem senki ne számítson jobb számokra az albumon sem.
Tracklist:
01 Ordinary Life 02 The Rest Of Us 03 Outta My System 04 Fire In My Heart 05 In 06 Lucky One 07 Try
Most sajnos egy elég szomorú hírről kell beszámolnom ugyanis a Lostprophets végleg feloszlott. A hír persze alapból rossz, de az igazán megrázó az a miértje. Ebbe viszont nem nagyon szeretnék belemenni és szerintem ha valaki akar könnyedén utána tud nézni. Csak Ian Watkins nevére kell rákeresni.
Annak ellenére, hogy soha nem tartoztak a kedvenc együtteseim közé az utolsó albumukkal kicsit már megszerettem őket. Nem volt tökéletes az album, de érdekelt volna milyen lesz a következő. Sajnos ezt már sosem tudjuk meg...
Avril Lavigne-től a 11 év alatt rengeteg jó számot kaptunk, nagyon sok slágert és egészen egyedi albumokat. Azonban úgy tűnik kifogyott az ötletekből. Legutóbbi albumával már elindult a lejtőn, most pedig már nincs vissza út...
2012 elején röppent fel a hír, hogy dolgozik következő albumán, amin eléggé meglepődtem. Ráadásul úgy volt hogy ezt ki is adja 2012 nyarán. Azonban addig tologatták, hogy 2013 november lett belőle. Nem tudom minek köszönhetően késett ennyit a lemez, de nem érződik, hogy túl sok munka lenne benne. Én nem tudom, hogy a rajongók mennyire várták ezt az albumot illetve mit vártak tőle, de remélem semmi komolyat sem, hiszen akkor biztosan csalódni fognak.
Rengeteg gondolat kavarog bennem a lemezzel kapcsolatban az érzéseim viszont nem túl vegyesek. Ez teljesen egyértelműen Avril legrosszabb albuma lett és még csak mentsége sincsen rá.
Tracklist:
01 Rock N Roll 02 Here's To Never Growing Up 03 17 04 Bitchin' Summer 05 Let Me Go 06 Give You What You Like 07 Bad Girl 08 Hello Kitty 09 You Ain't Seen Nothin' Yet 10 Sippin' On Sunshine 11 Hello Heartache 12 Falling Fast 13 Hush Hush
Ha megnézzük Avril korábbi albumait láthatjuk, hogy minden albuma teljesen más. Az első leginkább Pop-Rock, Indie Rock, még a második már sokszor az Alternative-Rock irányba húz. A harmadik (és egyben legjobb) albumán pedig nagyon érződik Deryck Whibley-vel (Sum 41 énekese) kötött házassága, hiszen az nagyon Pop-Punk album lett. A negyediken viszont sajnos a válásuk érződik, hiszen elég depressziósra sikerült. Emellett pedig egy sima Pop album, ami elég nagy csalódás. De mindegyik album nagyon hangulatos és egységes! Ezzel szemben az új album egy hatalmas katyvasz. Azt pedig már most le kell szögeznem, hogy Avril mostantól hivatalosan is Pop énekessé süllyedt. Akárhogy rázza magát és akárhogy keménykedik a klipekben, a zenéjének köze sincs a Rock-hoz.
Az album a már jól ismert Rock N Roll című számmal kezdődik, ami egyébként egy jó kis dal lett és teljesen megfelel kezdésnek. Aztán jön a még jobban ismert Here's To Never Growing Up, amivel nincsen bajom, bár a refrén teljesen átlagossá tette a dalt. Majd következik az első újdonság, a 17. Azt kell mondjam, hogy engem ez a szám emlékeztet leginkább a régi Avril-re. Korántsem tökéletes, de egy kellemes dal és nekem nosztalgikus élmény. Na de a negyedik számnál már kezdődnek a gondok. Bitchin' Summer! Én már a címén kiakadtam. De még ha a szöveget nem is nézem, illetve hogy a szöveg és a szám hangulata sehogy sem passzol, akkor is egy elég furcsa dalról beszélünk. Nagyon semmilyenek a versszakok és a refrén sem hozza meg a kellő energiát. Ettől függetlenül nem ez az album mélypontja és ezt a számot azért nem szoktam továbbtekerni. De a Let Me Go-t sajnos igen! Ennél üresebb és közhelyesebb számmal azért ritkán lehet találkozni. Avril-től meg aztán nem ezt szoktam meg. Neki mindig is a lassú számok voltak az erősségei. De ez a dal egyszerűen nem érint meg. Olyan szintű gyárilag összerakott témákból épül fel, amiket milliószor hallottam már a rádióban. Én megértem hogy akart egy duettet énekelni az új férjével, de mért kellett rátenni az albumra??? Szép romantikus számot nem olyan könnyű írni. És ha nem jön az ihlet nem szabad erőltetni. Ezen azt érzem hogy nagyon erőlködtek hogy legyen belőle valami. Egyébként nem akarom bántani őket, de nem szól jól a hangjuk együtt. És kicsit túl Nickelback-es lett, ami nem illik egy Avril albumra. A Give You What You Like a maga elvont dallamvilágával és furcsaságával együtt is sokkal több érzelmet vált ki belőlem, mint a Let Me Go. És ez jó példa arra, hogy az érzelmeket nem feltétlen a csilli-villi hangszerekkel lehet elérni. Ez a szám az egyszerű hangszerelés ellenére is megérint. Az igazi problémák csak most kezdődnek. Jön az újabb gyárilag készült szám, a Bad Girl. Annyira gondosan be van állítva a tempó, a dob és a gitár téma, hogy ezt biztos mérnökök szerkesztették. Az egész dal csak cukormáz. Ez tipikusan azoknak szól, akik nem értenek a zenéhez. Ez egy olyan dallam, ami csak nagyon kevés embert nem mozgat meg. Remekül ki van ez kísérletezve és sajnos még nekem is tetszik kicsit. De egyrészt teljesen távol áll Avril-től és az album hangulatától. Másrészt valaki árulja el nekem hogy mit keres a dalban Marilyn Manson??? Összességében nem rossz a dal, de végtelenül egyszerű, az átvezető rész pedig egyenesen idegesítő. A mélypont viszont csak most jön. Én ha albumot hallgatok sosem léptetek tovább egy számot sem, de a Hello Kitty olyan szinten borzalmas, hogy nem bírnám még egyszer végighallgatni. Ez is teljesen sablon szám, tele van nyávogással és Dubstep-el. Avril és a Dubstep??? Nagyon rossz párosítás, és bár nem szeretem ezt a stílust, de azért nem utálom. Viszont az amivel Avril számát telenyomták az a Dubstep legallja... Ezek után jogosan gondolhatjuk hogy ettől már csak jobb lehet. De innentől viszont nagyon leül a hangulat és ellaposodik az album. A You Ain't Seen Nothin' Yet egy kis felüdülés a Hello Kitty után, de az is igen átlagos szám és jóformán semmi érdekes nem történik benne. A Sippin' On Sunshine szintén akár jó is lehetett volna, ha nem egy tingli-tangli számot csinálnak belőle. A Hello Heartache viszont végre egy jó kis dal. Semmi extra, de jó hallgatni. A Falling Fast-ből nagyon hiányoznak a hangszerek. Így baromi unalmas és semmilyen. Az viszont jó pont, hogy befejezésül a Hush Hush című számot kapta az album, ami egy elég hangulatos dal és jól lezárja az albumot. Jobb választás volt befejezésnek, mint az előző albumon a Goodbye, de azért vannak ettől jobb számai is Avril-nek.
Őszintén szólva mindkét szemem sír, mert sokkal többet vártam Avril-től. De most komolyan! Hol vannak az olyan slágerei, mint a Skater Boy, How Does It Feel, What The Hell és még sorolhatnám... Mintha kicserélték volna. Úgy érzem már teljesen eladta magát. Az igazi hangszereket is felváltotta a gép dob és a többi, a gitárt meg nagyon kevés számban hallani igazán. És akkor az olyan dolgokat még meg sem említettem, hogy kinek az ötlete volt ez a semmilyen albumborító, amin még csak nem is néz ki jól Avril... Vagy ki volt az aki nem bírt kitalálni egy rendes album címet...
Azt reméltem, hogy az előző album hibáiból tanulva Avril most végre visszatér és megmutatja mit tud. De úgy tűnik elfelejtette hogyan kell jó dalokat írni. Ennek az albumnak csak a füstje volt nagy. Igazából teljesen jelentéktelen lett. Aki szereti Avril-t nyilván talál rajta olyan számot, ami tetszeni fog neki, de mint album csúnyán leszerepelt.
Egy kisebb szünet után ismét az év klipjeivel jelentkezem. A 2009-es felhozatal végre komolyabb döntések elé állított. Két új banda is feltűnt, akik remek videókat készítettek és simán lenyomták a kissé megfáradt Green Day-t és az alul teljesítő Bowling for soup-ot. Azért az ő klipjeik is bekerültek a legjobb 10-be és nem sikerültek rosszul, de hiába a fiatalság megint győzött.
10.hely - Marianas Trench - Good To You
09.hely - Bowling For Soup - No Hablo Engles
08.hely - Bowling For Soup - My Wena
07.hely - Green Day - East Jesus Nowhere
06.hely - Green Day - 21 Guns
05.hely - Marianas Trench - All To Myself
04.hely - Green Day - 21st Century Breakdown
03.hely - All Time Low - Weightless
Bár az All Time Low is elég hirtelen robbant be, azért volt ennek előzménye. Két pocsék album után a harmadikban végre magukra találtak és úgy látszik, hogy a producerek is. Ennek eredménye pedig sok jó szám és két profi klip. Megvan benne minden, ami csak kell. Vicces, érdekes és nagyon jól megcsinálták. Jó hogy nem félnek viccet csinálni magukból. Ezenkívül két sztár is szerepel a klipben, De nem lövöm le a poént!
02.hely - All Time Low - Damned If I Do You
A második helyet is ők kaparintották meg. A következő klipjük egy valóság show paródia, amit remekül kitaláltak. A végén pedig mindannyian egymásnak esnek és törik, borul minden... Érdemes megtekinteni!
01.hely - Marianas Trench - Cross My Heart
És íme az egyértelmű győztes! Nagyon ötletes a klip, remek a színészi játék és tökéletes a kivitelezés is. Egyszerűen jó nézni. És nem mellesleg a szám is jó! Az egyik legjobb klip, amit valaha láttam.
Avril-nek már a harmadik klipjét kapjuk meg és az album még mindig sehol. Azonban ahhoz képest, hogy az előre kiadott daloknak és klipeknek az a céljuk, hogy még jobban várjuk az albumot én egyre kevésbé várom.
Egy könnyed és szerethető, de nem túl eredeti Here's To Never Growing Up után kaptunk egy nagyon átlagos, bár megbocsátható Rock N Roll-t most pedig egy végtelenül nyálas duettet Chad Kroeger-el, amit simán elviselnék, ha a dal jó lenne. De sajnos nem lett az.
A klipet lentebb lehet megtekinteni az album pedig November 1-ére van tervezve. És én nagyon remélem, hogy ez a három dal lesz a leggyengébb az albumon. Bár nagyon kétlem.
Már elég rég írtam albumról kritikát, de mostanában nem is érkezett semmi érdekes. Ezért most egy új bandát mutatnék be, akikről eddig még nem írtam.
Az American Hi-Fi szintén pop-punk, alternative rock-ot játszik. 1998-ban alaklultak és azóta 4 stúdió albumuk jelent meg. Túl nagy sikereket nem igazán értek el, bár volt pár slágeres számuk. Az Amerikai Pite filmekben például szinte minden részben feltűnt egy egy daluk. Ebben a cikkben most mindegyik albumukról írok pár sort...
American Hi-Fi - American Hi-Fi (2001)
01 Surround 02 Flavor Of The Week 03 A Bigger Mood 04 Safer On The Outside 05 I'm A Fool 06 Hi-Fi Killer 07 Blue Day 08 My Only Enemy 09 Don't Wait For The Sun 10 Another Perfect Day 11 Scar 12 What About Today 13 Wall Of Sound
Elég hosszúra nyúlt az első albumuk. 13 számmal 48 percet tesz ki. Viszont nem lett túl tartalmas. Azért van rajta pár elég jó dal, de a vége felé kezd unalmassá válni és nem elég változatos az album. Viszont ahhoz képest hogy ez az első nagyon is jól sikerült.
Legjobb szám az albumon:Flavor Of The Week
Értékelés: 62%
American Hi-Fi - The Art Of Losing (2003)
01 The Art Of Losing 02 The Breakup Song 03 Beautiful Disaster 04 Save Me 05 Nothing Left To Lose 06 Teenage Alien Nation 07 Rise 08 This Is The Sound 09 The Gold Rush 10 Built For Speed 11 Happy
Az előző album túl hosszú volt ez meg kicsit rövid lett. A fejlődés érezhető, de nem túl jelentős. Az elején nagyon bekezdtek és az első három szám kiváló. Ehhez képest viszont a többi már kevésbé. A végére itt is elfogy az ötlet és csak önmagukat ismétlik. De ettől még összességébne nem rossz az album és egy fokkal talán jobb az előzőnél.
Legjobb szám az albumon: The Art Of Losing
Értékelés: 67%
American Hi-Fi - Hearts On Parade (2005)
01 Maybe Won't Do 02 Hell Yeah! 03 The Geeks Get The Girls 04 We Can't Be Friends 05 Something Real 06 Highs And Lows 07 The Everlasting Fall 08 Separation Anxiety 09 Baby Come Home 10 Where Did We Go Wrong 11 Hearts On Parade
Ahogy korábban már írtam minden együttes elér egyszer pályafutása csúcspontjára. Van akinél ez tényleg a csúcs egyeseknél pedig csak egy kis dombocska. Az American Hi-Fi ezt 2005-ben érte el. Ezen az albumukon sok jó szám van és elég élvezhető, bár korántsem tökéletes. Ott van bennük a lehetőség hogy valami nagyot alkossanak, de sajnos bentragadtak a B kategóriában. Abban viszont ez az album elég kiemelkedő, de semmi különleges.
Legjobb szám az albumon: The Geeks Get The Girls
Értékelés: 72%
American Hi-Fi - Fight The Frequency (2010)
01 Fight The Frequency 02 This Is A Low 03 Where Love Is A Lie 04 Acetate 05 Lost 06 Keep It Like A Secret0 07 Frat Clump 08 Lookout For Hope 09 A Taste For Crime 10 Stargazer 11 Bullet 12 Tiny Spark
Számomra érthetetlen, hogy mért vártak 5 évet a következő albumukkal a srácok. Nagyon nagy szünet volt ez egy amúgy sem túl ismert együttesnek. Így a visszatérésüket sem várta jóformán senki. De nem is úgy sikerült ez ahogy szerették volna. És ez annak is köszönhető, hogy az utolsó albumuk amúgy sem túl magas színvonalát sem tudták megtartani. Az első pár számmal még nem is volt nagy gondom, bár igen csak elmegy kategória, de az ötödik szám után teljesen szétesik az album. És bár összességében többszöri meghallgatás után azt mondhatom, hogy nem olyan katasztrófa az album, de visszatérésnek nagyon gyenge volt. Úgy is mondhatnám, hogy nem sikerült visszatérniük.
Legjobb szám az albumon: Acetate
Értékelés: 64%
American Hi-Fi - 2013/2014 (TBA)
Egy ideje felröppent a hír, hogy készül az új albumuk és 2013-ra ígérték. Augusztusban ki is adtak egy új számot Killing Time címen, ami amúgy nagyon semmilyen lett. Ennek ellenére se album cím, se megjelenési dátum nincs még. Ezért én nem igazán hiszem, hogy kiadják még idén, de sosem lehet tudni. Mindenesetre én annyira nem várom ezek után.
Bár 2008-ban szintén elég kevés klip érkezett, de legalább ezek végre színvonalasabbak lettek. A The All American Rejects és a Simple Plan is sokat fejlődtek a Fall Out Boy pedig most is csinált pár egész jó videót. Mellettük még az Offspring szorított helyet magának, de túl magasra nem jutott fel.
10.hely - Fall Out Boy - What A Catch, Donnie?
09.hely - The Offspring - Your Gonna Go Far Kid
08.hely - Simple Plan - Your Love Is A Lie
07.hely - The Offspring - Kristy, Are You Doing Okay?
06.hely - The All American Rejects - Wind Blows
05.hely - The All American Rejects - I Wanna
04.hely - Fall Out Boy - America's Suithearts
03.hely - Fall Out Boy - I Don't Care
Igaz hogy ez a klip nem szállhatna versenybe a Thanks For The Memories-al, de ettől még nagyon is jó. Az önirónia itt is megfigyelhető. Van benne poén bőven, de nem vitték túlzásba és még egy kis történet is van benne, nem csak lóg a levegőbe. Ezenkívül a videó vége felé van egy érdekes cameo is, ami miatt mindenképp érdemes megtekinteni!
02.hely - Simple Plan - When I'm Gone
A Simple Plan a sok nyálas és pózolós klip után végre magára talált és a When I'm Gone teljesen rendben van. Stílusos, ötletes és még mondanivalója is van. A fénycsíkok meg nagyon jól néznek ki. Bár a magukra találás lehet hogy kis túlzás volt, hiszen a szintén 2008-as albumon szereplő Your Love Is A Lie klipje ugyan olyan nyálas és unalmas mint a legtöbb régi klipjük.
01.hely - The All American Rejects - Gives You Hell
Az All American Rejects korábban szintén nem állt jól a klip készítésben, de a Gives You Hell egyszerűen tökéletes lett. Minden megvan benne ami kell. Az énekes hihetetlen jó színész és nagyszerűen eljátssza a laza zenészt és a szerencsétlen, régi vágású szomszédot. Hogy mennyire jó egy klip azt nyilván nem csak az dönti el, hogy mennyien látták a youtube-on, de az is mutat valamit. Csak érdekességképp ezt a videót közel 26 millióan nézték meg, még a When I'm Gone-t "csak" 17 millióan.
2007-ben valami elképesztően nagyot zuhant a színvonal, ami a klipeket illeti. Mintha összebeszéltek volna a zenekarok, hogy most mindenki csak értékelhetetlen videókat készítsen. Részben ezért is volt ilyen nagy szünet az előző cikk után. Nehezen szántam rá magam, hogy a 2007-es felhozatalból bármelyik klipről is beszéljek. Szerencsére azért akad egy-két ötletes klip idén is hála a Scouting For Girls-nek, akikben még van bizonyítási vágy. Ezenkívül a Fall Out Boy is összekapta magát egy klip erejéig...
10.hely - Eleventyseven - Love In Your Arms
09.hely - Scouting For Girls - Heartbeat
08.hely -Scouting For Girls - Elvis Ain't Dead
07.hely - Yellowcard - Light Up The Sky
06.hely - Sum 41 - Underclass Hero
05.hely - Good Charlotte - The River
04.hely - Sum 41 - Walking Disaster
03.hely - Scouting For Girls - It's Not About You
02.hely - Scouting For Girls - She's So Lovely
01.hely - Fall Out Boy - Thanks For The Memories
És íme a győztes videó, ami talán minden idők legkreatívabb, legötletesebb és legjobban kivitelezett klipje. Nekem máig az egyik kedvenc klipem és bár a banda ezenkívül nem nagyon tud mást felmutatni, ez egy tökéletesen sikerült nekik.
A többi klip is viszonylag nézhető, bár érthetetlen számomra, hogy mi történt a GC-vel és a Sum 41, hogy néhány klipjük még a legjobb 10-be sem fért be. De ugyanúgy vergődik a Linkin Park és a Yellowcard is.
Kisebb szünet után ismét jelentkezem egy klip adaggal. Most 2006 legjobb videóit próbáltam összegyűjteni és sajnos most sem volt nagy a verseny. A Yellowcard hamar elfelejtette, hogy mitől is lesz jó egy klip a Billy Talent viszont már sokat fejlődött, Bowling For Soup videó nélkül pedig most sem ússzuk meg. Akadnak még új jelentkezők is de a korábbi évekhez képest a színvonal erősen romlik.
10.hely - Yellowcard - Lights And Sounds
09.hely - Angels And Airwaves - The Adventures
08.hely - Billy Talent - Fallen Leaves
07.hely - Billy Talent - Surrender
06.hely - Lostprophets - Rooftops
05.hely - Yellowcard - Rough Landing, Holly
04.hely - Plus 44 - When Your Heart Stops Beating
03.hely - Billy Talent - Red Flag
A klip korántsem tökéletes, de van benne fantázia és végre van egy kis cselekmény is ami érdekessé teszi. Másik évben lehet a legjobb ötbe se fért volna be, de a 2006-os felhozatal között a harmadik helyet megérdemli. A piros zászlók pedig nagyon ütősek.
02.hely - Bowling For Soup - When We Die
A BFS most először csinált klipet érzelmesebb számukhoz, de elég jól sikerült. Jól megrendezték, jók a beállítások a hangulat pedig teljesen átjön. A kissé sablonos kezdés ellenére érdemes végignézni.
01.hely - Bowling For Soup - High School Never Ends
És megannyi jó klip után a BFS végre megszerezte az első helyet a High School-al, ami a legjobb videójuk lett és ráadásul az egyik legjobb számuk is egyben. A tíz éves osztálytalálkozójukon vannak éppen és megbosszulják a sérelmeiket. A klip tökéletesen ki lett találva és a megvalósítás is ötös. Ez a klip nem csak 2006-ban, de szinte bármelyik évben első lenne.
Jó klipeket csinált még a Lostprophets és a Plus 44 is ezért a Rooftops-ot és a When Your Heart-ot is érdemes megtekinteni. A mögöttük levők viszont már elég gyengén sikerültek.
2002 óta a Bowling For Soup is az első osztályú pop-punk bandák közé tartozik és szép kis hírnevet szereztek maguknak, amit a 2009-es Sorry For Partyin' című albumuk koronázott meg.
Azonban minden együttesnek van egy olyan albuma, amivel pályafutásuk csúcsára érnek és attól már nem csinálnak jobbat soha.
Sajnos a BFS-nek ez 2009-ben történt meg. Azóta pedig, bár nem mentek el hosszabb pihenőre és folytatták a munkát a 2011-es Fishin' For Woos csak halvány árnyéka volt korábbi slágereiknek. Majd 2013 elején felröppent a hír, hogy megkezdték a következő album munkálatait. De mielőtt azt elemezném ki, hogy milyen is lett a végeredmény, nézzük meg mit is vártunk illetve mit várhattunk az albumtól...
Mint azt korábban is írtam a BFS ontja magából a zenét. Nagyon sok albumot adtak ki megalakulásuk óta és ezeken nem kevés szám szerepelt. Ha mindent beleszámolunk összesen 12 album és ezeken átlagban 14 szám. Az albumon szereplő dalokon kívül pedig még további 40 bónusz számukat lehet megtalálni. Ráadásul az énekesnek Jaret Reddick-nek 2010-ben alakult még egy zenekara a People On Vacation, amivel kiadtak egy nagylemezt is 2012-ben, valamint 2 kisebb EP-t. A basszusgitárosnak Erik Chanler-nek pedig szintén van másik zenekara. És ezekkel az együttesekkel nem is ilyen stílusú zenéket játszanak.
Éppen ezért mondhatnánk, hogy ők szinte futószalagon gyártják mostanában a számokat, ráadásul az eltérő stílusú bandákban szereplés is erősen hatással van rájuk, ezenkívül azt sem vehetjük figyelmen kívül, hogy mindannyian 40 év fölött járnak és közel 20 éve zenélnek. És még egy kis érdekesség, hogy új albumuk elkészítésénél kitalálták, hogy a rajongóikat is bevonják. Így akik regisztráltak azok végig nyomon követhették, hogyan is készül el az új lemez. Még ötleteket is adhattak illetve az első klipjükben a rajongóké volt a főszerep. Ez első hallásra jónak is tűnhet, de ha belegondolunk az album minőségére való tekintettel igen csak nagy hiba.
Ezeket az intő jeleket figyelembe véve nem várhattuk tőlük, hogy megváltják a világot az új lemezzel. Szóval érdemes nagyon óvatosan közelíteni az albumhoz ás minimális elvárással hozzáállni. És ha így teszünk, akkor elég nagy az esély arra, hogy megszeretjük a Lunch. Drunk. Love.-ot.
Tracklist:
01 Critically Disdained 02 Since We Broke Up 03 Real 04 From The Rooftops 05 Circle 06 Normal Chicks 07 I Am Waking Up Today 08 Couple Of Days 09 And I Think You Like Me Too 10 Envy 11 How Far This Can Go 12 Right About Now 13 Kevin Weaver
Mindenképp le kell szögeznem már az elején, hogy a Sorry For Partyin' szintjét meg sem közelíti az album. Ezenkívül egyszerűen nem értem hová tűnt az a banda, aki olyan hatalmas slágereket írt, mint a Girl All The Bad Guys Want, 1985, High School Never Ends vagy az Only Young. Kicsit úgy érzem rutinná vált számukra a dalszerzés, amit nem is csodálok. De nem is erőltették meg magukat és nem akartak semmi különlegeset alkotni. Persze azt a részét megértem, hogy a rajongók által a pénz összejött az új albumhoz és azok akik részesei voltak ennek, bármit készítenek is imádni fogják. Viszont ahhoz, hogy reális képet kapjunk az albumról ezeket ki kell zárni. Mert minden mellébeszélés nélkül, az album jó lett!
A Critically Disdained akusztikus kezdése majd a hirtelen (ám korántsem meglepő módon) zúzósra váltása igazából egy korrekt album kezdés és bár nincs semmi különlegesség a szám teljesen élvezhető. Aztán jön a Since We Broke Up ami a maga közepes tempójával is képes olyan energiákat átadni, ami még pörgősebb számoknál is ritka. A tökéletes versszakokat csak a refrén közepessége halványítja el kicsit, de ettől még rendben van a szám. A Real-t kicsit jobban beharangozták a kritikák, mint kellett volna. Annak ellenére, hogy ez is megállja a helyét és a versszakok hangulatosak, szinte semmi sem történik a számban. De mégis szerethető. A From The Rooftops már végre mozgalmasabb dal, de vegyes érzéseim vannak. A kezdő dallam nagyon nem illik a BFS-hez a versszakok pedig túl gyorsak és a szöveget csak elhadarja. Ezzel szemben utána egy tökéletes átvezető rész következik és a refrénben annak ellenére, hogy csak ÓÓÓ-zás van nagyon dallamos. A végén pedig nagyon hajaznak a Blink 182-Feeling This befejezésére, ami itt is ugyanolyan jól hangzik. Ezután a lelkünk mélyére nézünk kicsit a Circle című szám alatt és bár nagyon elüt a korábbi BFS számoktól nekem nagyon megtetszett és fantasztikusan énekel benne Jaret. A Normal Chicks újra feléleszti a hangulatot és szövege alapján az egyik legjobb lehetne a lemezen, de a bevezető dallam nagyon sablonos a refrén pedig össze lett csapva. És végre egy vérbeli BFS dal következik az I Am Waking Up Today. Gyönyörűen fel van építve a dal és nagyon slágeres a refrén. Az egyetlen hiba, hogy az átvezető dallamot már lusták voltak megírni, de így is nagyot üt. A Couple Of Days minden átlagossága ellenére nem rossz dal, bár nem igazán érint meg. Viszont az And I Think You Like Me Too nagyon kellemes kis könnyed dal, akusztikus gitárral. Ez sem tipikus BFS szám, de nagyon hangulatos és van helye az albumon. Aztán az Envy és a Right About Now még a végére felpörgetik a lemezt, bár egyik sem kimagasló alkotás. A How Far This Can Go már a címe alapján is az album érzelmes részét erősíti és bár nem egy When We Die, de azért jó kis dal. És befejezésnek pedig a Kevin Weaver-t választották, ami felépítésében olyan, mint az első szám valószínű nem véletlenül. Szövege miatt ez valószínűleg az énekes szüleinek szól, de nem egy tipikus lassú dal (inkább az ellenkezője). Nem hallgathatatlan a szám, de nem a jobbak közé sorolnám.
A legrosszabb dal díjáért a Couple Of Days és a Kevin Weaver szállhatna versenybe még a legjobb elég egyértelmű. Igazából semmi különleges nem történt az albumon, de mégis jó volt végighallgatni és egy korrekt albumot hoztak össze, ami nagyjából a 2006-os Great Burrito Extortion Case című lemezzel hasonlítható össze leszámítva, hogy azon volt pár nagyon nagy sláger (viszont pár nagy melléfogás is).
Az albumot mindenképpen ajánlom meghallgatásra, de senki ne várjon nagy durranást. Én úgy gondolom, hogy ez egy jó kis album lett és hozza a BFS átlagos színvonalát, bár a stílusuk már kicsit változóban van. És ha azt nézzük, hogy mennyi lemezt kiadtak már és mennyi idősek akkor meg abszolút nem lehet okunk panaszra.
Hirtelen a semmiből érkezett meg egy EP a Simple Plan-től. Aminek egyébként már nagyon is itt volt az ideje, hiszen 2 és fél éve adták ki utolsó lemezüket. Bár én inkább az új albumot vártam volna.
Most sajnos egy elég szomorú hírről kell beszámolnom ugyanis a Lostprophets végleg feloszlott. A hír persze alapból rossz, de az igazán megrázó az a miértje. Ebbe viszont nem nagyon szeretnék belemenni és szerintem ha valaki akar könnyedén utána tud nézni. Csak Ian Watkins nevére kell rákeresni.
Avril Lavigne-től a 11 év alatt rengeteg jó számot kaptunk, nagyon sok slágert és egészen egyedi albumokat. Azonban úgy tűnik kifogyott az ötletekből. Legutóbbi albumával már elindult a lejtőn, most pedig már nincs vissza út...
Már elég rég írtam albumról kritikát, de mostanában nem is érkezett semmi érdekes. Ezért most egy új bandát mutatnék be, akikről eddig még nem írtam.
2002 óta a Bowling For Soup is az első osztályú pop-punk bandák közé tartozik és szép kis hírnevet szereztek maguknak, amit a 2009-es