Idén a Linkin Park ezzel az albumukkal elnyerte az év átverése díjat. Na de most komolyan. Létezik egyeltalán olyan ember a földön, aki nem csalódott bennük hatalmasat? Én nehezen hinném. Ezt az albumot talán még zenének nevezni is kissé túlzás volna, nemhogy rock-nak.

 Nagyon vártam az albumukat, de mikor először meghallgattam azt hittem csak kamu. Rögtön utána néztem a neten, hogy tényleg ez a Linkin Park új albuma e. De tényleg ez volt, jót hallgattam meg. Nagyon nehéz volt rávennem magam, hogy újra meghallgassam, de végül sikerült háromszor meghallgatnom. Lehet, hogy sokan most meg fognak kövezni, de engem valami megfogott ebben az albumban. Szerintem vannak jó oldalai és szerethető is. De mielőtt még eljön értem valaki és fejbe lő, gyorsan el is mondom, miért gondolom így…

Tracklist:

01 The Requiem
02 The Radiance
03 Burning In The Skies
04 Empty Spaces
05 When They Come For Me
06 Robot Boy
07 Jornada Del Muerto
08 Waiting For The End
09 Blackout
10 Wrectches And Kings
11 Wisdom Justice And Love
12 Iridescent
13 Fallout
14 The Catalyst
15 The Messenger

 Kezdjük ott, hogy mért is mondtam azt hogy ez átverés volt. Először is a LP-tól nem ezt várná az ember, de konkrétan ez annyira távol áll minden eddigi zenétől amit hallottunk hogy nehéz mit kezdeni vele. Ráadásul az a 15 szám az igazából nem annyi, hanem csak 9. A többi csak átvezetés vagy kitöltés és csak beszélnek benne. És a többi 9 közül is néhány igencsak nagy jóindulattal nevezhető zenének.

DE! Ennek ellenére nekem bejön ez az egész amit a LP megalkotott itt. Ez nem egy összecsapott album a látszat ellenére. Rendesen kidolgozták és megtervezték csak épp más mint amit megszoktunk. Még azt is megkockáztatom, hogy ha nem a LP csinálta volna ezt sokkal többen szeretnék, de emiatt ezt csalódásként élték meg.

Valami egészen elképesztő az a hangulat, amit sikerült megteremteniük és ez végig kíséri az albumot. Ha a Green Day-nél azt mondtam, hogy olyan mintha filmet néznénk, akkor erre sokkal inkább igaz. Tiszta apokaliptikus hangulata van, mintha a Terminátor 4-et néznénk kb. Az albumot pedig remekül felépítették. Tökéletesen vannak elhelyezve a számok rajta, és megvan az a keret is ami itt nagyon is kellett neki. A bevezető szám dallam visszatér a Catalyst című számban, ráadásul az a szám nekem teljesen olyan, mint egy végső csata. Azután pedig a Messenger valami hihetetlen hangulatos és szívbemarkoló szám. Remekül lezárja az albumot és olyan mintha az már a stáblista alatt menne.

Én egyetlen dolgot tudok felhozni ez ellen az album ellen az viszont tényleg nagy hiba. Alig van alatta gitár. És ezt sohasem fogom megérteni hogy mért. Oké, tőlem drámázzanak legyenek elvontak, de a gitárt, ami elengedhetetlen hangszer ebben a műfajban mért kellett kihagyni? Ha nem is olyan szinten rakják bele, hogy végig zúzzon akkor is egy kis duruzsolás jót tett volna az albumnak és úgy tényleg egy nagy alkotás lehetett volna. Így emiatt eltűnt a süllyesztőben. Bár számomra mindig egy kincs marad. Ha valaki túl tudja tenni magát a csalódottságon és képes reálisan nézni ezt az albumot, annak mindenképpen ajánlom. Azonban biztos hogy sokak izlésétől teljesen távol áll, de nekem valahogy bejön.

Értékelés: 78%

Legjobb szám az albumon: Iridescent

Sajnálatos módon úgy tűnik az A&A végleg kifogyott az ötletekből. A 2007-es albumuk egy kicsit alulmúlta az előzőt. Azt vártam, hogy ebből tanulnak és 3 év után sokkal összeszedettebb albumot kapunk majd. Ennek ellenére tele van lyukakkal az album.

Nem tanultak a hibáik ráadásul újakat is elkövettek. Ez még laposabbra sikerült az előzőnél. Vérzik a szívem értük, hiszen nagyon szeretem őket és ezen is van pár igen dallamos és fülbemászó szám, de ők ettől sokkal többre képesek és nem értem, hogy történhetett ez velük. Azért nem akarom teljesen eltemetni őket, mert meg lehet hallgatni az albumot, de nem ér fel az előzőkkel.

Tracklist:

01 Et Ducit Mundum Per Luce
02 The Flight Of Apollo
03 Young London
04 Shove
05 Epic Holiday
06 Hallucinations
07 The Moon-Atomic
08 Clever Love
09 Soul Surviver
10 Letters To God Part II
11 Some Origins Of Fire

Ugyanazokat a hibákat itt is el tudnám mondani, mint az előző albumnál. Nagyon sok üres járat van, amikor csak átvezető zene szól és az baromi unalmas. Nincsenek igazán kimagasló számok sem az albumon és ráadásul a vége felé itt is elveszik az a kevés lendület is, ami volt az elején.

Nagyon melankólikus hangulatot akartak meg drámai és érzelmes hatásokat meg minden, de kicsit túllőttek a célon. Ez már nagyon giccses és túl mű, ahhoz, hogy be lehessen fogadni. Két albumnál még jó volt ez a stílus és szerethetőek voltak, de harmadszor is elsütni ugyanazt és ráadásul sokkal kevesebb ötlettel nagyon nagy hiba volt. Én csak azt remélem, hogy tanultak belőle és a következő már sokkal jobb lesz.

Ennek ellenére ha valaki szereti őket nyugodtan hallgassa meg ezt is, de azért csak óvatosan közelítsen és ne legyenek nagy elvárásai senkinek.

Értékelés: 66%

Legjobb szám az albumon: Epic Holiday

A Bowling For Soup volt az aki igazán megszerettette velem a pop-punk zenét. A High School Never Ends-el ismertem meg őket és azóta is ők a kedvenc együttesem. Az összes albumuk nagyon jól sikerült, de mégis azt kell mondanom, hogy a Sorry For Partyin'-hez képest sehol sincsenek.

Ezen az albumon minden összejött nekik. Az összes dal tökéletesen van megírva és rendesen kitöltötték őket dallamokkal és érzelmekkel. Olyan hangulata van ami semmi más albumhoz nem fogható.

Amit viszont még érdemes megemlíteni, hogy a BFS mennyire odafigyelt most, hogy csak jó számok kerüljenek fel a lemezre. Ugyanis összesen 29 számot írtak ehez az albumhoz és bár a kimaradt dalok is egész jók és vállalhatóak lennének, mégis a megszokott 17 szám helyett inkább csak 13 lett a végleges változat. Inkább kevesebb legyen, de azok mind jók. És igazuk van. Ennek ellenére sajnos mégis csak becsúszott egy gyengébb dal, de erről majd később.

Tracklist:

01 A Really Cool Dance Song
02 No Hablo Ingles
03 Me Wena
04 Only Young
05 I Don’t Wish You Were Dead Anymore
06 Bfff
07 Me With No You
08 Hooray For Beer
09 America (Wake Up Amy)
10 If Only
11 I Gotchoo
12 Love Goes Boom
13 I Can't Stand L.A.


A stílusuk megmaradt és a szövegeik ugyan olyan betegek, mint régen. Egy valami azonban változott. Most sokkal igényesebben csinálták meg az albumot. Ez a számok minőségén és kidolgozottságán is látszik, illetve azon, hogy ezeket remekül el is helyezték az albumon.

Tökéletesen kezdődik az album a Really Cool Dance Song-al, ami megadja az alaphangulatot is és innentől kezdve magába szippant a zene. A No Hablo Ingles és a Me Wena is nagyon eredeti számok és a színvonalat tartják, de az Only Young-nál újra annyi energiát kapunk, hogy tényleg megint fiatalnak és szabadnak érezzük magunkat. Az I Don't Wish You Were Dead Anymore nem igazán a BFS stílusa, de ettől még abszolút rendben van a szám. A Bfff szintén kicsit különc dal. A szövege a szokottnál is betegebb a dallamvilág pedig kicsit másabb, nem a megszokott, de teljesen szerethető ez is. Majd jön a Me With No You, ami szinte már megüti a When We Die színvonalát. Nagyon hangulatos és érzelmes dal és a szöveget is remekül eltalálták. A Hooray For Beer nem sok egyediséggel rendelkezik viszont energiával annál inkább. Ez tipikus BFS dal még a mondanivalójában is. Az America sem a megszokott dallamokkal és felépítéssel készült, de ez is egy kellemes színfolt az albumon. Az If Only szintén nagyon ötletes szám. Egy telefonbeszélgetés kíséri végig a dalt és bár unalmasnak tűnhetnek a beszélgetős részek a refrén mindenért kárpótol. Az I Gotchoo pedig nekem az album fénypontja. Kivételes dallamvilága teljesen magával ragad. Egy nagyon laza és vicces kis dal, amit lehetetlen megunni. És jön a Love Goes Boom, ami tényleg nagyot robban. Rengeteg különböző témával dolgoztak és ezeket jól fel is építették. Tökéletes munka. És a végére maradt az I Can't Stand L.A. ami bár nem mondható rossz számnak, de kicsit átlagos és egy ilyen precíz jól megírt albumhoz ez a szám nagyon igénytelen. Még valahol a közepén elrejtve megbocsátható lenne, de így a végére ez elég nagy hiba.

A jó hír viszont, hogy ez az egyetlen hiba az albumon és ha az utolsó számot levennénk akkor tökéletes lenne. De még így is egy nagyon színvonalas és kivételes album lett. A BFS-nek mindenképp a legjobb alkotása, de a pop-punk albumok között is az egyik legjobb.

Értékelés: 95%

Legjobb szám az albumon: Only Young

2009-ben még nem hallgattam annyi zenét, de amikor meghallottam, hogy hamarosan jön az új Green Day album nagyon megörültem. Ez az album volt az első, amit elejétől a végéig rendesen meghallgattam. És akkor megértettem mekkora különbség van aközött, hogy csak egy-egy számot meghallgatok vagy egy egész albumot hallgatok végig. Hát óriási. Ráadásul ezt az albumot csak úgy szabad meghallgatni, hogy sorba az elejétől, mivel nagyon fel van építve.

Szokatlanul nagy szünetet tartott a Green Day. 5 évig semmit nem kaptunk tőlük az American Idiot után, pedig mindenki alig várta a következő nagy dobást. Bár elvileg már 2006-ban elkezdtek dolgozni ezen az albumon, de úgy látszik lassan haladtak. De nem is csodálkozok ezen. Nem akarok hazugságot állítani, de az biztos az egyik leghosszabb album a világon.

Igaz, hogy elég sok negatívumot mondtam az American Idiot-ról, de nem húztam le, mert szerintem jó album összességében. Ezenkívül a nagy többség imádta, főleg a rajongók és a kritikusok sem kötöttek bele nagyon. Így aztán nehéz feladat állt előttük, hogy vajon tudnak e újat mutatni vagy akár jobbat…

Tracklist:

         01 Song Of The Century

Act I. – Heroes And Cons

        02 21st Century Breakdown
        03 Know Your Enemy
        04 Viva La Gloria!
        05 Before The Lobotomy
        06 Christian’s Inferno
        07 Last Night On Earth

Act II. – Charlatans And Saints

        08 East Jesus Nowhere
        09 Peacmaker
        10 Last Of American Girls
        11 Murder City
        12 Viva La Gloria? (Little Girl)
        13 Restless Heart Syndrome

Act III. – Horseshoes Handgrenades

        14 Horseshoes Handgrenades
        15 The Static Age
        16 21 Guns
        17 American Eulogy
        18 See The Light

Említettem az elején, hogy baromi hosszú lett az album és ez pontosan 69 percet jelent. Majdnem annyi mint egy film. Ezenkívül 18 szám van rajta ami szintén elég szokatlan. Ha már említettem a filmet hát tényleg olyan mintha filmet néznénk illetve hallgatnánk. De ha becsukjuk a szemünket és jó a fantáziánk akkor láthatjuk is a filmet. Én sajnos nem tudok olyan jól angolul ezért nem nagyon értem, de nagyon felépített albumról van szó. Nem csak zeneileg hanem a szöveg is egy témára összpontosít. Ez mind nagyon jó, de szokták mondani, hogy az előnye a hátránya és itt ez abszolút igaz. Sajnos 18 számnál már egyszerűen lehetetlen újat mutatni. És mivel nagyon egységes albumot akartak csinálni és egy témát feldolgozni ez megkötötte a kezüket és nem léphettek ki nagyon ebből a keretből ezért kicsit egyhangú lett. Emiatt néha azt veszem észre miközben hallgatom, hogy unatkozok.

Az album három részből áll, ahogyan az látható is és ez érzékelhető hallgatás közben is ami jó dolog. Igazából több felvonásból áll és ezeket jól le is zárják. Az album kezdődik egy hangulatos bevezetővel, ami nekem kb olyan mintha valaki sétálna este a városban és énekelne egymagába, mert már lecsúszott pár feles. De nekem amúgy tetszik ez. Aztán jön az első felvonás…

Nem fogok minden számot elemezgetni, mert akkor sose érne véget ez a cikk, pedig lenne gondolatom mindhez… A felvonások, ahogy említettem is jól kivannak találva és mindegyiket bevezetik és lezárják. Talán az első lett a leggyengébb, de az a jó hogy az utolsó pedig a legjobb és az fontos hogy a vége jó legyen. A legutolsó szám nekem olyan mintha végignéztünk volna egy filmet és ez megy a feliratok alatt. Szerintem nagyon jó lett és tökéletesen lezárja az albumot.

Leszögezném, hogy a sok „hibája” vagy inkább hátránya ellenére én szeretem ezt az albumot, de az a furcsa, hogy ha külön hallgatom valamelyik számot a 21 Guns kivételével akkor nem tetszik annyira. Valahogy ezek a számok csak úgy jók ha együtt hallgatjuk a többivel. Szerintem jó albumot kaptunk és zeneileg nagyon sokat fejlődtek. Bár ebbe is volt pár rész amivel kicsit mellé fogtak vagy nem dolgozták ki annyira. Az album jó, de teljesen más mint az American Idiot ezért biztos, hogy sokan csalódtak benne. Ezen az albumon más értékek vannak és én mindkettőt szeretem. Ha valakinek van szabad 69 perce akkor mindenképp ajánlom ezt az albumot!

Értékelés: 89%

Legjobb szám az albumon: 21 Guns

Az All Time Low -ra 2010-ben találtam rá nem sokkal a Nothing Personal megjelenése után. Ők pont akkor ültek fel igazán erre a pop-punk vonalra és egy igazán stílusos lemezt kaptunk tőlük, ami talán kicsit hajaz a már befutott pop-punk bandákra, de mégis frissnek hat és tudtak új színt vinni a stílusba.

A banda egyébként 2003-ban alakult, Baltimore külvárosában. Több EP-t is kiadtak ez idő alatt, de ami nagy lemez az a 2005-ös The Party Scene és a 2007-es So Wrong, It's Right. Ez a két lemez még elég kezdetleges és érződik, hogy keresik a saját stílusukat, de a maga rajongóit mégis csak megtalálta, sőt még producereket is.

Viszont az igazi áttörést ez a lemez jelentette. Kisebb stílusváltással ugyan, de nagyon nagyot fejlődött a zenéjük. Én annak idején rongyosra hallgattam, de még ma is ugyan olyan lelkesedéssel hallgatom újra és újra.

Tracklist:

01 Weightless
02 Break A Little Heart
03 Damned If I Do Ya
04 Lost In Stereo
05 Stella
06 Sick Little Games
07 Hello, Brooklyn
08 Walls
09 Too Much
10 Keep The Change, You Filthy Animal
11 A Party Song
12 Therapy

Remekül indul az album a Weightless című dallal, amihez egyébként egy szuper videót is forgattak több híres énekes szereplésével. A lemez később sem ül le egyetlen percre sem. Sok számuk emlékeztet Bowling For Soup -ra, Blink 182 -re, Good Charlotte -ra vagy akár Fall Out Boy -ra, de ez cseppet sem baj. Inkább pozitívum, hiszen nem másolják őket.

Van egy két keményebb tétel is a lemezen, mint például a Lost In Stereo  és a Hello Brooklyn. Vannak gyorsabb punk-os darabok, mint a Keep The Change vagy a Party Song. Viszont szerencsére érzelmesebb dalokat is bevállalnak, mint a Sick Little Games , Too Much és a Therapy. És ezek nagyon is jól sikerültek. Egyik sem lett nyálas és nem is feledkeztek meg a torzított gitárról sem közben.

Nagyítóval kell keresni a hibákat, mert hogy én nem sokat találok. Természetesen van még hova fejlődni és később biztos még egyedibb lesz a zenéjük, de ez akkor is egy fantasztikus lemez lett, amit nem tudok megunni. Csak ajánlani tudom!

Értékelés: 92%

Legjobb szám az albumon: Hello, Brooklyn

Ez a 3 év szünet úgy tűnik túl sok volt a Billy Talent-nek, mert közben elfelejtették, hogyan is kell számokat írni. Próbálták folytatni azt, amit az előző albumuknál olyan jól felépítettek, de valahogy most semmi sem akar összejönni nekik.

Minden, amit a Billy Talent-ben szeretttem és ami miatt szerettem őket az mostanra teljesen eltűnt. Nagyon lendületesek és erőteljesek voltak, de most teljesen leeresztettek. Sajnos azt kell mondanom nekem ez csalódás volt, pedig nagyon vártam akkor ezt az albumot. Ennek ellenére nem akarom elvenni mindenkinek a kedvét tőle, hiszen vannak értékei az albumnak, de az előzővel össze sem lehet hasonlítani.

Tracklist:

01 Devil On My Shoulder
02 Rusted From The Rain
03 Saint Veronika
04 Tears Into Wine
05 White Sparrows
06 Pocketful Of Dreams
07 The Dead Count Testify
08 Diamond On A Landmine
09 Turn Your Back
10 Sudden Movements
11 Definition Of Destiny

Billy Talent albumhoz képest nagyon erőtlen. Viszont ha olyan szemszögből vizsgáljuk, hogy egy különálló album akkor azért van pár pozitívum, amit el lehet róla mondani.

Van egy nagyon egyedi hangulata az albumnak, ami klasszul meg van csinálva és egészen a végéig kitart. Ezt a hangszereléssel érték el főleg, de a számok is kicsit elvontabbak rajta. Vannak rajta jó számok és ha a csalódáson túl tudjuk tenni magunkat akkor akár szerethető is lehet.

De sajnos inkább csak a próbálkozás érződik rajta. Úgy gondolom valami különlegeset szerettek volna alkotni, de nem értenek hozzá, hogyan kell. Ha az albumot egészében nézem akkor is több sebből vérzik. Az eleje még nem is olyan rossz. De a harmadik szám már nagyon fáj. Kemények akarnak lenni benne, de inkább szánalmas. Pedig vannak benne jó dallamok. A 8. számig még egész elviselhető az album, de aztán ott vége is számomra. A Turn You Back-et egyszerűen nem tudom befogadni. Nevetségesen gyenge szám. Az utolsó kettő borzalmasan lapos. Az utolsó számban semmi fantázia nincs. És elég rövid is az album. 11 szám azért nagyon kevés így 3 év után. Bár ennyire rossz számokból akár még sok is. Lehet hogy örülnünk kéne.

Kicsit a fájdalom szólt belőlem most, mert egy remek bandát veszítettünk el. A Billy Talent már nem önmaga és ez szomorú. Az album igazából hallgatható, ha nem várunk tőle túl sokat.

Értékelés: 70%

Legjobb szám az albumon: Rusted From The Rain

A Simple Plan végre felért a nagyok közé! Az előző két albumukkal sem volt baj, de azok még kicsit egyszerűek voltak. De ennél a 3.-nál már komolyan odatették magukat.

Azért azt is meg kell hagyni, hogy nagyon próbára tették a rajongók türelmét. Két album után ilyen hosszú pihenőre menni elég merész dolog. Őszintén szólva el sem tudom képzelni mit csináltak majd 4 éven keresztül, ami miatt nem adtak ki új albumot. De legalább megérte várni rá, mert nagyon sokat kaptunk most tőlük.

Azonban úgy tűnik mire a számokat befejezték már annyira kifogytak az ötletekből, hogy album címre nem is futotta. Vagy csak nem érdekelte őket. De kevés dolog van amit jobban utálok attól, hogy valaki a sokadik albumának az együttes nevét adja címként. Ez annyira nevetséges, de megbocsátok mivel a zenéjük az jó.

Tracklist:

01 When I’m Gone
02 Take My Hand
03 The End
04 Your Love Is A Lie
05 Save You
06 Generation
07 Time To Say Goodbye
08 I Can Wait Forever
09 Holding On
10 No Love
11 What If
12 Running Out Of Time

Rengeteget fejlődtek az utolsó albumuk óta. Jobb dallamokat találtak ki és azokkal tudtak is mit kezdeni. Változatosak a témák és mertek új dolgokat kipróbálni. Több hangszert is használtak már ezen az albumon és sokkal jobban felépítették a számokat. Az album maga nagyon egységes és jól összerakták. Bár elég kockázatos dolog volt ellőni a két legjobb számot kezdésnek, de azért nem kell megijedni, mert van rajta bőven jó szám, sőt igazából nincs is olyan ami rossz lenne. Azonban én befejező számnak nem mertem volna betenni, amit ők. Egy színvonalas albumot egy ennyire „egyszerű” számmal szerintem bűn lezárni. De nem akkora probléma ez itt. Az albumot szerencsére nem rontja el.

Nagyon sokszínű az album és végig tartogat meglepetéseket. Van egy két szám itt is amik talán furcsák lehetnek elsőre, de az album képébe teljesen beleillenek és összességében is nagyon szerethető lett. A Simple Plan-t bár szeretem, mégsem tartozik az első számú kedvenceim közé. Viszont ezzel az albumukkal nagyot léptek afelé.

Értékelés: 92%

Legjobb szám az albumon: Take My Hand

Az All American Rejects ismét megmutatta, hogy mennyi érzelem, dallam és ötlet van még bennük. Nagyon komoly albumot kaptunk tőlük ismét. Azt hogy ők mennyire profin értenek a zenéhez már nem is kell mondanom, hiszen az előző albumukkal is bizonyították ezt. Viszont most még többet nyújtottak ebből is. Ezenkívül olyan mély érzésekhez képesek lenyúlni, amikhez csak nagyon kevés együttesnek sikerül. Számomra ez az albumuk rendkívül meghatározó volt. Azok közé az albumok közé tartozik, amik teljesen ki tudnak kapcsolni. Érzem hogy magába szív a zene és egy teljesen más világba vezetnek el. Mindig élvezet őket hallgatni, mert tudnak újat mutatni.

Tracklist:

01 I Wanna
02 Fallin’ Apart
03 Damn Girl
04 Gives You Hell
05 Mona Lisa
06 Breakin’
07 Another Heart Calls
08 Real World
09 Back To Me
10 Believe
11 The Wind Blews
12 Sunshine

Mindegyik albumuk nagyon jó és mégis mindegyik után hatalmas a fejlődés. Ennél az albumnál is nagyon odafigyeltek a keretre. Nagyon jól választották meg a kezdőszámot és utána is tökéletesen van elhelyezve a többi. Az utolsó szám pedig nagyon hangulatos kis levező szám lett, ami tökéletesen illik az album hangulatvilágához. 12 szám került fel rá és megfelelő a hosszúsága is. Ezek abszolút rendben is vannak. Nekem mindegyik szám tetszik rajta, bár van olyan, ami annyira nem lett eltalálva. Az az érdekes, hogy pont az a szám, ami a legjobban tetszik az albumon valahogy nem illik rá szerintem. Mintha egy másik albumukról hozzárakták volna. De ennek ellenére jó hogy ott van.

Remek albumot kaptunk tőlik ismét és jobb lett, mint az előző. Bár a két album hangulata teljesen más. Ez egy kicsit elvontabb lett és többnyire érzelmes számok vann ak rajta, de épp megfelelő mértékben. Nekem a kedvenc albumaim között van ez is és bármikor szívesen hallgatom.

Értékelés: 92%

Legjobb szám az albumon: Real World

Az Offspring azon bandák egyike, akik a 90-es években meghatározó alakjai voltak a punk zenének és annak ellenére, hogy már nem épp fiatalok még mindig erősen a figyelem középpontjában vannak és rendre hozzák az egyre színvonalasabb lemezeket.

Legutóbbi 2003-as albumuk után kissé hosszúra nyúlt a szünet, de végül 5 év után olyan albumot hoztak el, ami minden várakozást felülmúlt.

Igaz, hogy néhány kritikusét inkább alulmúlta, de akik a 90-es évek albumainak szellemét várták visszatérni azoknak nincs mit mondanom. Hallgassák csak újra azokat! Ami engem illet a világ változik a zenének pedig muszáj megújulnia. És ezt a feladatot az Offspring hiánytalanul teljesítette is.

Tracklist:

01 Half-Truism
02 Trust In You
03 You Gonna Go Far, Kid
04 Hammerhead
05 A Lot Like Me
06 Takes Me Nowhere
07 Kristy Are You Doing Okay
08 Nothingtown
09 Stuff Is Messed Up
10 Fix You
11 Let’s Hear It For Rock Bottom
12 Rise And Fall

A lemez a Half-Truism című számmal nyit, ami egy remek választás. A dal kellőképp változatos és energikus. Gyors versszakok után a refrén belassulása ellenére sem veszti el az erejét. Megállás nincs, a lemez pörög tovább a Trust In You -val, ami szintén fantasztikus darab, ízig-vérig Offspring dal. Ismét gyors szám következik, a You're Gonna Go Far, Kid hasonló tempót diktál azonban a hangszerelésében különlegesebb a dallamai pedig igencsak slágeresek így az album első kimagasló száma kétség kívül ez. Ezt követi a Hammerhead, ami szintén nagy kedvenc lett és nem véletlenül. Ebből a 4 és fél percből tényleg kihozták a maximumot. Nagyon változatos és sokszínű dal. Eztán pedig egy igazán kemény dal jön, A Lot Like Me címmel. Ebben a dalban még a plafon is leszakad Dexter Holland hangjától akkorát énekel benne. Offspring -tól kicsit szokatlan lehet, de az egyik legjobb dal a lemezen. Ezután a Takes Me Nowhere ismét egy slágeres punk dal, ami talán hangulatában még idézi is kicsit a régi Offspring -et. Ezután egy félig akusztikus dal következik, a Kristy, Are You Doing Okay?. A korábbi dalokhoz képest kicsit könnyedebb érzelmesebb dal, de a refrénben most is bőven van erő. A Nothing Town szintén egy nyugisabb darab, vidám hangulattal. Az első dal, ami már átlagosnak hat az a Stuff Is Messed Up, de az is csak a többihez képest, hiszen ez is teljesen rendben van. És el is érkezünk a Fix You -hoz. Ez egy tökéletes dal. Remekül építkezik és végig leköt. Az Offspring -tól talán szokatlanul érzelmes darab, de a lemezre nagyon is ráillik. Ezután még két dal marad a végére. A Let's Hear It for Rock Bottom és a Rise And Fall. Mindkettő teljesen élvezhető, bulizós dal és simán ráfér a lemezre, de így a végére már semmi pluszt nem adnak.  Emiatt jobb lett volna egy Hammerhead -el vagy Takes Me Nowhere -el befejezni. Bár nagy hibát nem követtek el ezzel sem.

A lemez fantasztikus, végig leköt és folyton tud újat mutatni. Szerintem nem fordítottak hátat a múltjuknak sem, hiszen a stílusuk megmaradt, minden pengetésből érezhető, hogy Offspring lemezt hallgatunk, de emellett igyekeztek új színt is belevinni.

Most tényleg nagyon odatették magukat és bizonyították, hogy még 40 fölött is tudnak nagyot alkotni. Ez mindenképp a legjobb punk lemezek közé tartozik. A meghallgatása pedig nagyon ajánlott!

Értékelés: 91%

Legjobb szám az albumon: Fix You

A Fall Out Boy 2007-ben robbanás szerűen tört be a köztudatba és máris hatalmas hírnévre tett szert, amit főleg a Thnks Fr Th Mmrs-nak köszönhettek. Viszont úgy tűnik ez nem tett jót nekik.

A nagy sikeren felbuzdulva egyből nekiláttak egy új album elkészítésének és 2008-ban ezt ki is adták az én véleményem szerint igen csak félkész állapotban.

A 2007-es Infinity On High című albumuk elég jóra sikerült és megtalálták a stílusukat. Valami egyedit tudtak nyújtani. Korántsem volt tökéletes az album, de érződött, hogy bennük meg van a lehetőség, hogy valami nagyot alkossanak és kiemelkedjenek a tömegből. Azonban ez a lehetőség most elúszott.

Tracklist:

01 Disloyal Order Of Water Buffaloes
02 I Don’t Care
03 She’s My Winona
04 America’s Suitehearts
05 Headfirst Slide Into Cooperstown On A Bad Bet
06 The [Shipped] Gold Standard
07 [Coffee’s For Closers]
08 What A Catch Donnie
09 27
10 Tiffany Blews
11 W.A.M.S
12 20 Dollar Nose Bleed
13 West Coast Smoker

Nem tudom annyira leszólni ezt az albumot, mert igazából nincsenek akkora gondok vele, de érződik, hogy nem sokat dolgoztak rajta. Ami először eszükbe jutott azt leírták. Ez koncepció sosem visz eredményre. Ezenkívül nem mertek kísérletezni semmi újjal sőt még az előző album egyediségéről is megfeledkeztek.

Leginkább az a probléma, hogy szinte ugyan olyan az összes szám. Teljesen ugyan úgy épülnek fel és ugyan azok az effektek és hangszerek vannak mindben. Csak az tudná megkülönböztetni a számokat, aki már legalább 15-ször végighallgatta. Viszont annyira meg nem jó az album, hogy ennyiszer meghallgassam.

Az album felépítéséről nem tudok beszélni, mert konkrétan olyan nincs itt. Vannak jobb számok, de sajnos azok is az album végére a feledés homályába vesznek. Ezzel most nem tudtak maradandót alkotni, arra viszont elég volt, hogy mindenki csalódjon bennük egy nagyot.

Értékelés: 70%

Legjobb szám az albumon: I Don’t Care