A Scouting For Girls egy nagyon egyedi zenekar és igazából nem is nagyon tudom, hogyan szerettem meg őket, hiszen nagyon távol áll minden stílustól, amit eddig hallgattam.

2005-ben alakultak és azóta 3 albumot adtak ki, de már rögtön az elsővel megkedveltem őket. Sok féle műfajt rájuk aggatnak a pop rock-tól kezdve a piano rock-ig sőt még alternative rock-nak is mondják. Én nem tudnám behatárolni őket így. Egy kicsit talán mindegyik igaz lehet rájuk, de  ugyanakkor egyik sem. Valami egészen egyedi módon sikerült visszanyúlniuk oda ahonnan az egész rock zene indult. Amikor még főleg zongorára építkeztek a számok és nem volt benne semmi mű effect és zaj.

Ami manapság már nagyon furcsának tűnhet, hogy az énekes zongorista és a számokban a ritmust nem gitáron hanem zongorán játszák. A gitár ebben a felállásban „csak” kiegészítő hangszer, de azért folyamatosan jelen van. Ehhez pedig egy remek dobost találtak, akinek van érzéke és fantáziája hozzá, hogy milyen témák illenek ebbe a stílusba.

Tracklist:

01 Keep On Walking
02 She’s So Lovely
03 It’s Not About You
04 The Airplane Song
05 Heartbeat
06 Elvis Ain’t Dead
07 I’m Not Over You
08 I Need A Holiday
09 The Mountains Of Navaho
10 I Wish I Was James Bond

Pozitívumok:

Ezt a különleges stílust remekül hozzák az egész album alatt és minden szám nagyon jól meg van írva. Ezenkívül ez egy nagyon vidám és hangulatos album, ami szintén elég ritka mostanság.

Negatívumok:

Sajnos elég hamar véget ér az album, hiszen 10 szám van csak rajta és ez körülbelül 35 percet tölt ki. Ezenkívül annyira nem változatosak a számok így a vége felé sok pluszt már nem tud adni, de ettől még élvezet hallgatni.

Összegezve:

Biztos van aki falramászik ettől a stílustól, de ez nem baj, hiszen nem kell, hogy mindenkinek tetszen, attól ez még jó zene és mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát.

Értékelés: 78%

Legjobb szám az albumon: She’s So Lovely

Már az elején el kell árulnom, hogy én nem voltam Paramore rajongó. Semmilyen szinten nem kedveltem őket. Az új lemezre is csak azért figyeltem fel, mert ajánlották és mert történt egy hatalmas stílus váltás, ami miatt gondoltam teszek vele egy próbát.

Az első három albumukat gyorsan letudták 2005, 2007 és 2009-ben. Próbáltam meghallgatni azokat is, de én nem találtam benne igazán értékelhető dolgokat. Azt meg nagyon furcsálltam, hogy egy olyan banda, ahol női énekes van nem mer az első két lemezén bevállalni egyetlen lassabb vagy érzelmesebb számot sem. A harmadikon már megpróbálták, de valahogy nem jött össze igazán.

Eredetileg öten voltak, de a Farro testvérek 2010 végén dobbantottak. Sokan azt hitték, hogy nélkülük meghal a Paramore, de nagyon nem volt igazuk. Éppen, hogy most tértek magukhoz. Igaz hogy hatalmasat változott a stílusuk, amit jó néhány rajongó nem fog tudni megemészteni, de ez mindenképpen pozitív dolog. Ez a lemez az eddigi legjobb munkájuk lett. És annak ellenére hogy nem szerettem őket korábban ezt a lemezt szívesen hallgatom...

Tracklist:

01 Fast In My Car
02 Now
03 Grow Up
04 Daydreaming
05 Interlude: Moving On
06 Ain’t It Fun
07 Part II
08 Last Hope
09 Still Into You
10 Anklebiters
11 Interlude: Holiday
12 Proof
13 Hate To See Your Heart Break
14 (One Of Those) Crazy Girls
15 Interlude: I’m Not Angry Anymore
16 Be Alone
17 Future

Számok:

17 szám került fel az albumra, ami rengeteg, bár ha levesszük a három rövidke kis átvezető számot akkor mindjárt kevesebb lesz és ha még azt is hozzávesszük, hogy az utolsó szám is elég nagy jóindulattal nevezhető annak akkor viszont csak 13 marad. Az album ettől függetlenül még így is 63 perces, ami nagyon hosszúnak számít.

Az albumra nagyon jó számok kerültek. 13 számból 8-at is az élvezhető számok közé tudok sorolni és a többi is hellyel közzel elviselhető. Azonban minden számban van valami kis furcsaság ami megtöri a szerethetőségét így pedig egyik sem tökéletes. Az egyes számok végén lévő hosszabb zenei átvezetések valamint a három rövid interlude a hangulatot hivatott megteremteni és ez sikerült is (bár nekem nagyon nem jön be ez a hangulat, ami az albumon uralkodik), de ezzel egyben szét tördelték az albumot és így nagyon vontatottnak tűnik a lendülete pedig már a harmadik szám után elveszett.

Pozitívumok:

Hayley Williams végre énekel! Miután meghallgattam az új albumot egy nagyon bátor döntést hoztam mégpedig hogy meghallgatom az előző hármat is hogy lássam honnan indultak. Hááát, nagyon mélyről… Konkrétan meg kellett erőszakolnom a dobhártyáimat, de nem voltak képesek befogadni azt a zenének nevezett akármit amit a három albumon produkáltak. A zene és az ének két külön úton járnak néha közük nincs egymáshoz. Az pedig hihetetlen hogy egy olyan banda, aki ilyen stílusban játszik ráadásul női énekese van az első két albumán nem mert bevállalni egyetlen lassú számot sem. A harmadikon már igaz megpróbálták, de nem sok sikerrel. A legnagyobb probléma viszont az a Paramore-al, hogy nagyon különleges és egyedi próbál lenni, de átesik vele a másik oldalra, mert ez már annyira furcsa, hogy élvezhetetlen lesz.

Ennyit az előző albumaikról. Ezen viszont már látszik, hogy jó irányba tapogatóznak. Mertek próbálkozni többféle típusú számmal és műfajjal. Az albumot próbálták egy téma köré építeni és a hangulatát is megadni. Az énekes hangját csak dícsérni tudom és a számok is sokkal jobbak, mint korábban. Most tényleg egyedi albumot alkottak, hogy ez jó vagy nem mindenki eldönti maga.

Negatívumok:

Sokan próbálják behatárolni a Paramore zenei műfaját pedig felesleges ugyanis nekik olyanuk nincs. A számok elkészítése a következőképpen nézhet ki náluk: Valaki megír egy két szöveg részt vagy akkordot és ezeket nyersen feljátszák majd Hayley odaul a keverőpulthoz és addig szórakozik az effektekkel amég valami érdekes ki nem jön belőle. Ez végig tapasztalható az albumon. Próbálnak minden stílusból belerakni jópofa dolgokat ez pedig egy dolgot eredményez: Azt hogy nincs igazi stílusuk!

A Paramore sohase dallamokra építkezett. Sem a zenében sem az énekben nem lelhetőek fel dallamok (vagy csak elvétve) az előző három albumukon. Ebben most azért fejlődtek, de itt is dallamok helyett inkább a hangulatra építenek, de engem ez nem kárpótol.

Utolsó negatívumként pedig meg kell említenem az utolsó számot, ami egy borzalom. Így befejezni egy egész jó kis albumot óriási hiba volt. Az első 4 perc úgy telik el hogy egy szál gitáron játszanak és Hayley nagyon halkan énekel, de az egész nagyon gagyin van felvéve ráadásul direkt. A szám második felében pedig elkezdenek zúzni, de 4 percen keresztül pontosan ugyanaz a „dallam” megy és így ér véget a szám. Valaki „hozzáértőn” megjegyezte egy kritikában, hogy milyen ügyesek hogy ilyen hosszú számot fel tudtak játszani. Hát ez kb. úgy nézett ki hogy feljátszottak 10 másodpercet aztán kontroll C, kontroll V és kész a szám.

Összegzés:

Hát elég sokan dícsérik ezt az albumon és kétségtelen, hogy vannak értékei az meg egyértelmű, hogy ez az eddigi legjobb munkájuk volt. Sajnos most sem lopták be magukat a szívembe, de közelebb kerültek hozzá hogy megkedveljem őket. Mint mondtam ez már egy hallgatható album lett és a sok hibája ellenére szerethető is. Aki eddig szerette a Paramore-t szerintem nem fog nagyot csalódni, viszont minden bizonnyal lesz olyan (mint például én is), aki emiatt figyel fel rájuk.

Értékelés: 73%

Legjobb szám az albumon: Still Into You

2012-ben elhalmoztak minket zenével a különböző együttesek azonban nem mindegyiknek örülhettünk igazán, hiszen jó páran alulmúlták önmagukat. Most 2013-ban biztosan nem kapunk annyi albumot, de remélhetőleg legalább a színvonal javulni fog.

Idén láthattuk már a Fall Out Boy-t visszatérni a Skillet pedig beizonyította, hogy van helye a legjobbak között. Ezenkívül a Paramore is megújult és áprilisban érkező albumával jelezte, hogy még nem tűntek el végleg. Utóbbiról kritikát is készülök írni. De nézzük mire számíthatunk még idén…

Korábban már írtam, hogy a Zebrahead bejelentette következő lemezét Call Your Friends címen, ami augusztus 7-én érkezik. Avril Lavigne is nagyban dolgozik még és ígérgeti az új albumot szeptemberre, de mint mondtam ezt még nem vehetjük biztosra. Ezenkívül a Bowling For Soup is szeptemberi megjelenést ígér és reméljük tényleg úgy is lesz.

Viszont jött hír a Blink 182, Sum 41, Angels & Airwaves, Simple Plan és The Offspring -ról is hogy dolgoznak a következő lemezen, de én kizártnak tartom, hogy bármelyik is megjelenjen még 2013-ban. A nagyja talán jövőre esedékes már.

A Skillet nem szokott sokat pihenni két album között, de most kivárták a 4 évet. Nem állítom, hogy ez volt a siker titka, de valószínű jót tett ez a kis szünet és új erőre kaptak. Az album címe teljesen passzol, hiszen a Skillet a mélyből most nagyon magasra emelkedett.

Előző albuma a 2009-es Awake nem hozta meg a kellő sikert, sőt igen csak középszerűre sikeredett. De ami azt illeti a korábbi munkáik sem voltak kiemelkedő alkotások. Voltak jó számaik, de igazán jó albumaik nem.

Ezzel az albummal viszont engem nagyon megleptek. Kíváncsi voltam, milyen lett az albumuk, de nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. De nem is szaporítom tovább a szót. Nézzük meg mitől is jó ez az album…

Tracklist:

01 Rise
02 Sick Of It
03 Good To Be Alive
04 Not Gonna Die
05 Circus For A Psycho
06 American Noise
07 Madness In Me
08 Salvation
09 Fire And Fury
10 My Religion
11 Hard To Find
12 What I Believe

Pozitívumok:

A Skillet végre rájött, hogy lehet dallamokat is játszani a zenében. Ezen az albumon valahogy minden a helyére került. Hihetetlen, hogy amiket az előző két albumnál kifogásoltam azt egytől egyig kijavították.

Abszolút hozzák a tipikus Skillet stílust is és ezt képviselni főleg a Rise, Sick Of It, Not Gonna Die és a Madness In Me hivatottak méghozzá nem is akárhogy. Emellett azonban most végre megtanultak könnyedebb számokat is írni, mint például a Good To Be Alive és az American Noise. Ráadásul nagyon gyengék voltak abban, amikor lassabb vagy érzelmesebb számokról volt szó, de ezen az albumon  pont az ilyen számok működnek nagyon jól. A Salvation, Fire And Fury és a Hard To Find is remek alkotások és nagyon kellemes hangulatot teremtenek meg. Emellett kacsintgattak  azért másabb irányba is a Circus For A Psycho és a My Religion számokkal. A What I Believe pedig egy nagyon jó választás volt befejező számnak, ami viszont egy megszokott Skillet-es szám a jobbik fajtából.

 Jó pár szám végére betettek hangulatos átvezetéseket és ezek nagyon feldobják az albumot. Ezenkívül John Cooper az énekes végre mikrofonhoz engedte Jen Ledger-t is a dobok mögül és szerintem ez nagyon jó húzás volt és talán ez a kulcs, amitől ez az album kiemelkedik a többitől. Majdnem minden számban hallhatjuk őt énekelni és még így is kevés belőle annyira jó hangja van.

Negatívumok:

Nyilván még van hova fejlődniük, hiszen nem tökéletes az album, de önmagukhoz képest hatalmasat fejlődtek. Ennek ellenére az énekes még mindig csak hörög egy két helyen és kissé dallamtalan néhol, de már nem annyira zavaró ez. Ezenkívül lehetne még változatosabbá tenni a számokat plusz átvezető témákkal és színesebb hangszereléssel, de érezhető, hogy ebbe az irányba akarnak menni.

Összegzés:

 Én nem vagyok egy ősrajongó és nem tudom, hogy a fanoknak ez mennyire fog bejönni, bár szerintem nagy valószínűséggel igen, de nekem nagyon tetszett. Sikerült megújulniuk, de azért megmaradtak a saját stílusuknál és ez jó is így. Nekem ez most nagyon kellemes meglepetés volt tőlük úgyhogy csak ajánlani tudom ezt az albumot.

Értékelés: 82%

Legjobb szám az albumon: American Noise

Végre jelt adott magáról a Zebrahead és kiderült, hogy az új album igazából már készen is van és a megjelenési dátum is itt van a nyakunkon! Sokáig sikerült titokban tartaniuk a dolgot, de nem rég kiderült, hogy dolgoznak az új lemezen és nyárra tervezik a kiadását. Most viszont hivatalosan is pontos dátumot kapott, ami nem más mint 2013 augusztus 7-e a címe pedig Call Your Friends.

Sajnos az albumról eddig nem sokat tudni. Bizonyos források szerint 14 szám lesz rajta, de ez még nem biztos. Viszont pár napon vagy héten belül reméljük megérkezik róla az első ízelítő szám. Addig meg valahogy csak kibírjuk...

Megérkezett az első szám és egyben a klip is Avril Lavigne új albumához, ami azért bizakodásra ad okot. A szám talán nem tartozik Avril legjobb dalaihoz, de ha ilyen színvonalú lesz az album én már azzal is beérem. A klip szerintem nagyon semillyen lett és unalmas, de legalább láthatjuk benne Avril-t és azt hogy szinte semmit sem változott az évek során.

A megjelenés elvileg szeptemberben esedékes, de már egy éve ígérgetik, szóval nem lepődnék meg ha akár átcsúszna 2014 elejére. De reméljük a legjobbakat.

Avril Lavigne – Here’s To Never Growing Up

Negyedik albuma előtt elég hosszú pihenőre ment Avril és 4 évet kellett várni rá. Úgy tűnik azonban, hogy ez az idő túl sok volt és elfelejtette, hogy mitől is lesz jó egy album.

A zenéhez nagyon jól ért és sok hagszeren profin játszik köztük gitár, zongora és még dobon is. Játszott már sok féle stílusban és minden albuma más milyen lett. Volt már pop-rock, alternative-rock, pop-punk és ez mind jól is sikerült, viszont ez csak egy egyszerű pop album lett, amit nagyon bánok.

Amikor meghallgattam nagyot csalódtam benne. De aztán ahogy többször hallgattam kezdtem megszeretni és nem értettem, hogy mért nem tetszett elsőre. De aztán rájöttem. Akármennyire is szerethető az album Avril-től nem ilyet vártam és ez most visszalépésnek számít nála.

Tracklist:

01 Black Star
02 What The Hell
03 Push
04 Wish You Were Here
05 Smile
06 Stop Standing There
07 I Love You
08 Everybody Hurts
09 Not Enough
10 4 Real
11 Darlin’
12 Remember When
13 Goodbye

Pozitívumok:

Végre Avril is rájött, hogy jó dolog mikor egy rövid felvezető számmal kezdődik egy album, mivel megadja az album hangulatát. Ráadásul ez neki tökéletesre sikeredett. Utána következett is a What The Hell, ami első hallásra is egyből belemászik az ember fülébe és ott is marad. Ez a szám vissza is hozza kicsit az előző album hangulatát, de aztán itt vége is. Vannak rajta még kellemes számok, mint a Wish You Were Here vagy a Stop Standing There. A Smile is nagyon jó szám, de abban már kicsit vegyítve vannak a dolgok. És ami a lassan felépített számokat jól képviseli az a Remember When. A befejező bár szám illik az albumhoz és jól le is zárja azt, de önmagában nem állná meg a helyét.

Negatívumok:

A Not Enough-ot igaz, hogy a jobb számok közé soroltam, de haragszom rá, mert a versszakok és a szám felépítése tökéletes és van ereje, de aztán a refrén semmilyensége az egészet elrontja. Az album sajnos csak a 6. számig élvezhető. Utána már unalmassá válnak a számok, mivel semmi új nem történik. És bár jó dolog a szomorkodás is de egy egész albumon keresztül ilyen számokat hallgatni idegesítő.

Összegezve:

A számok jók, de hogy ezek mind egy albumon szerepeljenek az már sok. Egy album akkor jó, ha sokszínű és ebben Avril eddig egész jó volt, de ez az album a lehető legtávolabb áll ettől. És bár zeneileg tökéletes és az eleje nagyon jól indult a végére megváltozott a véleményem. Annak ellenére, hogy megszerettette magát az album nem tudok szemet hunyni a hatalmas hibái felett.

Értékelés: 80%

Legjobb szám az albumon: What The Hell

Bónusz számként szerepel az albumon még egy alkotása Avril-nek, amit az Alice csodaországban című 2010-es filmhez írt és nagyon is jól sikerült.

Avril Lavigne – Alice

Harmadik albumára most kicsit többet kellett várni, de nagyon megérte. Igaz, hogy ez az album már szinte már összehasonlíthatatlan az előzőekkel, de ezt egy cseppet sem kell bánni. Azok is jók voltak, de ez is nagyon jó és nem kell félnünk, hiszen Avril akármilyen műfajban énekel ő mindig önmaga marad.

Az előző két album depressziós hangulatát most teljesen maga mögött hagyta és ismét valami új dolgot próbált ki. Valószínű ennek köze lehet a Sum 41 énekesével kötött házasságához, mivel ez a lemez nagyon punk-os lett, de ez jól is áll neki.

Tracklist:

01 Girlfriend
02 I Can Do Better
03 Runaway
04 The Best Damn Thing
05 When You’re Gone
06 Everything  Back But You
07 Hot
08 Innocence
09 I Don’t Have To Try
10 One Of Those Girls
11 Contagious
12 Keep Holding On

Pozitívumok:

Az előző az albumokkal ellentétben ez egy teljesen vidám és pörgős album lett, aminek én nagyon örültem, mert épp elég lassú és depis számot kaptunk már tőle az előző albumain, amik jók voltak, de ideje volt változtatni. Ennek ellenére nem esett át a ló túloldalára és készült néhány érzelmes számmal, ami most nagyon jók lettek és kellettek is ide, hogy egy kis színt adjanak az albumnak. Az első 4 szám tökéletes és bár a rádió mindent megtett, hogy megutáljuk a Girlfriend-et nekem még sem sikerült és lehet már sokan unják, de ez akkor is egy nagyon jó szám. Lezárásnak pedig végre megfelelő számot választott így erre sem tudok panaszkodni.

Negatívumok:

Talán egy kicsit lehetett volna hosszabb az album és még egy szám elfért volna rajta. Konkrétan az albumra rá nem kerülő I Will Be-re gondoltam, amit akár a When You’re Gone helyére is be lehetett volna rakni, mert sokkal jobb. Persze lehet csak azért nem került fel, mert később lett kész a szám így csak bónuszként fért fel. Az erős kezdés miatt pedig a vége felé jött pár átlagos szám, amik szintén nagyon jók, de így mégis kezdünk kicsit unatkozni a vége felé, mert nem nyújt már újat.

Összegzés:

Ez egy nagyon kiegyensúlyozott album, amin tökéletes arányban vannak a különböző típusú számok és szerintem ez eddig a legjobb munkája Avril-nek. Aki eddig szerette őt szerintem ezután is fogja, aki meg nem az lehet, hogy pont ezzel az albummal szereti meg.

Értékelés: 90%

Legjobb szám az albumon: The Best Damn Thing

Avril Lavigne - I Will Be (Bónusz)

2 év után Avril ismét jelentkezett egy jó kis albummal és szerencsére a stílusát megtartotta, azonban kicsit más vizekre evezett. Még az előző album inkább pop-rock volt most sokkal inkább az alternative-rock felé hajlanak a számok és vannak köztük keményebb témák is.

Gyakran elkövetik azt a hibát az együttesek, hogy ha valami egyszer bejött akkor azt meglovagolják mégegyszer vagy csak nem mernek kockáztatni. Avril jól ráérzett arra, hogy bár az első albuma nagy siker lett, ahoz talpon maradjon mégis muszáj újítania. A kérdés csak az, hogy mennyire lettek jók az újítások…

Tracklist:

01 Take Me Away
02 Together
03 Don’t Tell Me
04 He Wasn’t
05 How Does It Feel
06 My Happy Ending
07 Nobody’s Home
08 Forgotten
09 Who Knows
10 Fall To Pieces
11 Freak Out
12 Slipped Away

Pozitívumok:

Bizonyos pontokon nagyon jót tettek az változások az albumnak. A Take Me Away például egy nagyon erőteljes szám és remekül elindítja az albumot. Aztán ott van a How Does It Feel, ami egy lassan felépített szám és szintén tökéletes. De az is jó pont, hogy a régi hangulatból is visszahozott egy keveset a He Wasn’t és Nobody’s Home című számokkal. A befejezőszám szintén illik oda és talán jobb is mint az előző album lezárása.

Negatívumok:

A pozitívumok ellenére azonban van ennek is hátránya hiszen nem minden szám lett olyan jól eltalálva. A Forgotten szerintem már túl kemény és elvont szám Avril-nek a Freak Out pedig szintén nem illik az albumra valahogy. A régi stílust képviselő számok pedig kissé átlagosak maradtak, mint például a Don’t Tell Me. Az ötlet jó volt hogy maradjon meg a régi koncepció, de újítsunk is egy keveset, viszont az album kissé megsínylette, hiszen a hangulat is ingadozik és nem túl egységes az album összképe.

Összegzés:

Az előző album nagyon kiforrott volt és ez ahhoz képest túlságosan hullámzó. Vannak rajta nagyon jó számok, amik talán még jobbak mint az előzők, de vannak amik meg nagyon átlagosak vagy oda nem illők. Ennek ellenére ez is teljesen megállja a helyét és jó album, de össehasonlítva a kettőt most ez egy kicsit alul maradt.

Értékelés: 84%

Legjobb szám az albumon: Take Me Away

Avril nagyon fiatalon kezdte zenei pályafutását. 2002-ben, amikor megjelent az első albuma még csak 18 éves volt azonban már 1999 óta komolyan foglalkozott vele. Műfajban inkább a pop-rock, pop-punk-hoz áll közel viszont én nem kategorizálnám be ilyen könnyen, mert amit ő képvisel az elég egyedi és több stílus is ötvöződik benne.

Már első albumával világhírű lett és azóta is amibe csak belekezd az tuti siker lesz. Ehhez nyilván szükség volt egy kis szerencsére is az elején, de a tehetsége kétségtelen és szokták mondani hogy az megtalálja az útját. Hát Avril tényleg megtalálta is jár is rajta. Amiért viszont még nagyon elismerem az az hogy azon kevés női énekesek közé tartozik, aki magának írja a számokat, méghozzá nagyon is jól csinálja. A 2002-es Let Go című albuma pedig tökéletes kezdés volt a karrierjének.

Tracklist:

01 Losing Grip
02 Complicated
03 Skater Boy
04 I’m With You
05 Mobile
06 Unwanted
07 Tomorrow
08 Anything But Ordinary
09 Things I’ll Never Say
10 My World
11 Nobody’s Fool
12 Too Much To Ask
13 Naked

Pozitívumok:

Hát nagyon nehéz volt kiválasztanom, hogy mik a legjobb számok az albumon, mivel mindegyik hibátlan szám. Nagyon erős számokkal kezdődik az album és ezt a szintet tudja is tartani később is. Többféle típusú szám is megtalálható az albumon a reménytelenül depresszióstól egészen a minden ellen lázadok punk zenéig. És ebbe a mindenbe még egy csipetnyi rap-elés is beletartozik ugyanis a Nobody’s Fool-ban Avril rap-el a versszakok alatt és ráadásul egész jól hangzik.

Negatívumok:

Nagyon kevés gyenge pontja van az albumnak, de amit mégis idesorolnék az pont az hogy túl sok depressziós szám, amik közül bár mindegyik jó, de egy ponton már zavaró, ha sok van belőle. És ezen az albumon ez elérte azt a pontot. A másik, hogy bár az utolsó két szám is teljesen rendben van, de még is jobb lett volna ha a legjobb számok közül választ egyet befejezésnek.

Összegzés:

Az album remek lett. Egy két apróságtól eltekintve nagyon profi munka főleg ahoz képest, hogy első album. Én szerettem ezt az albumot régen is és ami egy nagy pozitívum, hogy még ma is meg lehet hallgatni, sőt élvezni is lehet. És ez 10 év után szerintem nagy szó.

Értékelés: 88%

Legjobb szám az albumon: Skater Boy