A Matchbox Twenty hamvaiból támadt fel, hiszen 10 évig nem igen dolgoztak semmit sem egy két új számot kivéve. 1995-ben alakult meg a zenekar és 3 lemezt ki is adtak, de aztán valami probléma lehetett, mert 2002 óta nem adtak ki új albumot és többször is szünetet jelentett be banda.

De 2012-ben új albummal jelentkeztek, ami egész jól sikerült. Ők mindig is pop rock, alternative rock-ot játszottak és ezt az utat folytatták most is azonban egy kicsit már visszafogottabban. Jobban rámentek az érzelmekre, de azért van egy pár tempósabb szám is az albumon. Lehet hogy változtak kicsit, de szerintem aki régen szerette őket az most is fogja.

Tracklist:

01 Parade
02 She’s So Mean
03 Overjoyed
04 Put Your Hands Up
05 Our Song
06 I Will
07 English Town
08 How Long
09 Radio
10 The Way
11 Like Sugar
12 Sleeping At The Wheel

Ezért a stílusért általában nincs oda mindneki és nem véletlen, mert tényleg elég átlagos számokat szoktak kitermelni. De úgy gondolom a Matchbox Twenty ezzel most kilépett a sorból és található az albumon pár nagyon is élvezhető szám, amiket könnyű megszeretni. Ilyen például a Radio vagy a She’s So Mean, aminek ráadásul a klipje tökéletes. De különdíjat érdemelne nálam az I Will is, ami egy rendkívül nyugtató hatású szám és nagyon kellemes hangulata van.

De ezeken kívül is vannak még jó számok és mint album egészében is megállja a helyét. A vége felé sajnos bejöttek már a stílusra jellemző kissé különc számok, de azokat is ki lehet bírni és még ezzel együtt is szerethető az album akár annak is aki nem szereti ezt a műfajt.

Viszont még egy számukat meg kell említenem, ami igaz nem szerepel sem ezen sem más albumukon, de a rádió sokat játszotta és szerintem simán díjat érdemelt volna, de tudtommal nem kapott. Ez pedig How Far We’ve Come, ami egy tökéletesen megírt szám és nagyon különleges hangulata és hangszerelése van.

Értékelés: 70%

Legjobb szám az albumon: She’s So Mean

How Far We’ve Come

A Zebrahead bár nagy múltal és sok albummal rendelkezik mégis ez az egyetlen amit szeretek tőlük. 1996-ban alakultak és ez a 8. stúdió albumuk. Nagyon sajátos stílust képviselnek viszont néha már túlzásba viszik. A kezdetekben még funk-metal, ska-punk-ot játszottak majd lassan kezdtek áttérni a punk-rock, alternative-rock világába, de ezzel még nem elégedtek meg. Úgy gondolták, hogy ha a Linkin Park vegyítheti a rock-ot és a rap-et akkor ők mért ne tehetnék meg ezt a punk-al és a rap-el.

Elsőre elég furcsa lehet, de nem is volt olyan rossz ötlet. Bár kellett jó pár év mire ez rendesen kiforrott, de ezen az albumon a helyére került minden. A korábbi albumokon is találhatók jó számok és a 2008-as lemezükön már kezdtek magukra találni, de azokon még nagyon elcsúsztak az arányok és elég igénytelen zenét játszottak.

Most 2011-ben bár még ugyanolyan betegek mint régen, de legalább a zenéjük sokat fejlődött és ez egy abszolút hallgatható album, ami tele van jó számokkal.

Tracklist:

01 Blackout
02 Nothing To Lose
03 She Don’t Wanna Rock
04 Ricky Bobby
05 Get Nice!
06 The Joke’s On You
07 Nudist Priest
08 Galileo Was Wrong
09 Truck Stops And Tail Lights
10 I’m Definitely Not Gonna Miss You
11 Too Bored To Bleed
12 Kiss Your Ass Goodbye
13 This Is Gonna Hurt You Way More Than It’s Gonna Hurt Me
14 Damon Days

Ezen az albumon nincsenek nagy gondolatok és nagyívű számok, viszont rendesen odacsaptak a húrok közé. Az elejétől egészen a végéig kitart a mindent elsöprő lendület és nem lehet alatta unatkozni.

Nem szeretném nagyon elemezgetni, mert felesleges. Nyilván vannak benne hibák és nem tökéletes az album, de a célját maximálisan eléri, mégpedig hogy 45 percre kikapcsolj és jól érezd magad.

Értékelés: 76%

Legjobb szám az albumon: She Don’t Wanna Rock

Az előző album sikerein felbuzdulva gyorsan nekiálltak az új album munkálatainak és 2 évvel később jött is a következő. A Masterpiece Theartre album nagyon el lett találva és teljesen egyedi hangzásvilággal bírt. De szokták mondani, hogy ami egyszer bejött nem biztos hogy még egyszer is működni fog.

A Marianas Trench viszont megkockáztatta, hogy megint jól fog elsülni a dolog és a világon semmit sem változtattak a koncepción, de még a számokon sem. Egy az egyben az első album folytatása. Elsőre rávágnám, hogy de hát nincs is ezzel semmi baj, hiszen ezért szerették őket. Igen ám csakhogy egy idő után unalmassá válhat ugyanazt hallani. Ráadásul két ennyire egyforma albumnál elkerülhetetlen az összehasonlítgatás és itt bizony elvérzik ez az album. Elődje ugyanis sokkal kifinomultabb volt. És a gond az hogy ilyenkor nem elég az ha csak hozza a szintet, mert ha ugyanolyan jó is album mint az előző, akkor is azt mondjuk rá, hogy jó-jó, de ilyet már hallottunk…

Tracklist:

01 Ever After
02 Haven’t Had Enough
03 By Now
04 Truth Or Dare
05 Desperate Measures
06 Porcelain
07 Fallout
08 Stutter
09 Toy Soldier
10 B Team
11 So Soon
12 No Place Like Home

Pozitívumok:

Az hogy megtartották a koncepciójukat az mindenképp jó pont és itt is megfigyelhető a két szám ami keretbe foglalja az albumot. Erre a lemezre is nagyon slágeres és lendületes számok kerültek, amik garantálják a jó hangulatot akárcsak az előző albumon. Az énekes hangja még mindig nagyon ütős és itt is legjobbat hozza ki magából és maximálisan kihasználja az adottságait.

Negatívumok:

Sajnos az most negatívumnak számít, hogy pontosan ugyanolyan az album mint az előző. Azonban itt már kevesebb az eredetiség és a számok sincsenek olyan jól megírva mint korábban. Az érzelmes számok nem jönnek át a két keretszám pedig jó, de nem annyira mint az előzők.

Összegezve:

Nem akarom lehúzni az albumot mivel teljesen korrekt és jól sikerült az apróbb hibáktól eltekintve, de sajnos tényleg azt kell mondjam, hogy ilyet már halottunk tőlük és az jobb volt. Ennek ellenére mindenképp érdemes meghallgatni és abszlolút szerethető album.

Értékelés: 84%

Legjobb szám az albumon: Stutter

A régi nagy nevek mellett, akik kétségbeesetten próbálnak visszakapaszkodni a csúcsra, szerencsére akadnak ígéretes új zenekarok is. Ilyen például a Marianas Trench. Hivatalosan 2001-ben alakultak, de első albumuk csak 2006-ban jelent meg. Azonban az még erősen szárnybontogatós album és nem érdemes meghallgatni. Viszont 2009-re megtalálták saját egyedi stílusukat és egyben a rajongótáborukat is.

3 év alatt rengeteget fejlődtek és zeneileg abszolút hibátlan, amit csinálnak. Az énekesnek pedig eszméletlen hangja van. Nagyon különleges és rendkívül sokszínűen tudja használni. Azt viszont, hogy kinek mennyire jön be ez a stílus nem tudom, de az biztos, hogy ők zenészek…

Tracklist:

01 Masterpiece Theatre. Pt. 1
02 Cross My Heart
03 All To Myself
04 Beside You
04 Acaida
06 Masterpiece Theatre. Pt. 2
07 Sing Sing
08 Good To You
09 Celebrity Status
10 Perfect
11 Lover Dearest
12 Masterpiece Theatre. Pt. 3

Pozitívumok:

Az album felépítése tökéletes, egyszerűen hibátlan. Nagyon szépen keretbe foglalták az egészet két nagyszerű számmal, sőt inkább alkotással, mivel ezek nem pusztán különálló számok. Az első szám is rengeteg különböző részből áll mégis teljesen harmonizálnak egymással. Még az utolsó szám gyakorlatilag egész album számait tartalmazza valamilyen formában.

Ezenkívül az összes szám nagyon jó. Egyikbe sem tudnék belekötni. Mindegyiknek helye van az albumon. A hangulathoz is nagyon értenek és ahoz is hogyan kell elhelyezni a számokat. A legtöbb szám inkább pörgős és lendületes, de a 4. számtól kezdve időnként bedobtak egy-egy lassabb számot is amik jót tettek az albumnak és ezekből pont elég amennyi van.

Negatívumok:

Nem nagyon tudok hibákat találni az albumon. Talán egyeseknek néhol kissé idegesítő lehet a sok fejhang, de ez is része ennek a stílusnak.

Összegezve:

Bár ők nem tartoznak a kedvenc bandáim közé, de el kell ismernem, hogy remekül felépítették ezt az albumot és most nagyot alkottak ezzel. Mindenkinek ajánlani tudom, aki szereti a jó zenét.

Értékelés: 90%

Legjobb szám az albumon: All To Myself

Már csak pár hét van hátra az új album érkezéséig. Egészen pontosan június 25-én jelenik meg. Elég tartalmas albumnak ígérkezik, amit ugye el is várunk 4 év várakozás után. Annak ellenére, hogy mindjárt kiadják az albumot továbbra is adnak ízelítőket az albumról. Már 3 számot hallhattunk róla és hamarosan jön még egy negyedik is. Lentebb ezeket a számokat hallgathatjátok meg.

Engem személy szerint még nem győztek meg ezekkel a számokkal, hogy jó lesz az album, mindenesetre kíváncsi vagyok mit alkottak most…

Skillet – Sick Of It

Skillet – American Noise

Skillet – Rise

Tovább folytatja kijelölt útját a Skillet és 3 évvel később új albummal jelentkeznek. Legutóbbi albumuk óta nem sokat változott a stílusuk. Aki szerette őket korábban annak ez mindenképp jó hír és a szintet is abszolút hozzák.

A baj csak az hogy nem sikerült újat mutatni. Emiatt viszont ez az album csak olyan mintha a Comatose-nak a B oldalát hallgatnánk.

 Tracklist:

01 Hero
02 Monster
03 Don’t Wake Me
04 Awake And Alive
05 One Day Too Late
06 It’s Not Me It’s You
07 Should’ve When You Could’ve
08 Believe
09 Forgiven
10 Somtimes
11 Never Surrender
12 Lucy

Az előző albumon is voltak azért lassabb számok és bár nem nagyon találták el őket, de jót tett az albumnak, hogy nem csak zúznak. Hát erre az albumra még több ilyen szám került. Ráadásul a legtöbbet már acoustikusan kezdik és utána hirtelen felpörögnek. Sajnos azonban továbbra sem sikerül egyedit alkotniuk. A lassú számok közül egyedül a Lucy amiben van némi egyediség, de azt se sorolnám a jó számok közé. A baj az hogy az énekes hangjához nem is illenek az érzelmes számok.

Felkerült azért pár jó szám is az albumra, de egyik sem igazán átütő. A Hero-ban is vannak jó részek, de nagyon összecsapott lett. A Monster viszont egy nagyon kemény szám és talán a legjobb az albumon, de a Whispers In The Dark-ot sajnos semmi sem pótolhatja. Azt viszont nem értem, hogy a csaj mért nem énekel több számban amikor eszméletlen hangja van.

De még így is az album nem sokkal marad el az előzőtől. És most szerencsére a gyengébb számokat nem a végére rakták, hanem a közepére. Persze az lenne a jó, ha nem lenne rajta rossz szám, de ez még mindig a jobbik megoldás. Az biztos hogy ezt az albumot nem sokat fogom hallgatni, de aki szerette az előzőt az biztos talál ezen is pár kedvencet.

Értékelés: 62%

Legjobb szám az albumon: Monster

Elérkezett az ideje, hogy írjak a Skillet-ről is, akik szintén nagyon régóta zenélnek. Egész pontosan 1996-ban alakult a banda és ezidáig 7 stúdió albumuk jelent meg. Ők nem tartoznak bele a pop-punk kategóriába, de mégis írnom kell róluk, mivel vannak jó számaik. A régebbi albumaik elég távol állnak az én izlésemtől, de a 2006-os albumuk már hozzám is eljutott. Bár ez inkább csak az egyik számuknak köszönhető, amit egy barátom mutatott meg és azonnal a kedvencem lett.

A Skillet elég sok irányba tapogatózik, de többnyire alternative rock, symphonic metal az amit játszik. A tagok elég sűrűn cserélődnek a bandában és konkrétan csak az énekes az aki a kezdetek óta megmaradt. Valószínűleg ez is az egyik oka annak, hogy a zenéjük sokat változott az évek során. Bár nem tartoznak a kedvenc együtteseim közé, de a Comatose egy korrekt album lett.

Tracklist:

01 Rebirthing
02 The Last Night
03 Yours To Hold
04 Better Than Drugs
05 Comatose
06 The Older I Get
07 Those Nights
08 Falling Inside The Black
09 Say Goodbye
10 Whispers In The Dark
11 Looking For Angels
12 Live Free Or Let Me Die

Kétség kívül bebizonyították ezen az albumon, hogy értenek a zenéhez, azonban nem áll jól nekik, amikor túl kemények akarnak lenni. A Skillet erőssége a szinfónikus dallamokban van és amikor használják ezeket akkor az nagyon jó. De sok számukban hanyagolták ezeket és inkább csak a zúzásra mentek rá a gitárral, amik így nagyon üresek maradtak. Azt nagyon tudom értékelni, amikor egy ilyen banda megpróbálkozik lassabb számokkal, vagy akár acoustikus hangszereléssel, de sajnos a Skillet esetében ezek tényleg csak próbálkozások maradtak, mert igazi érzelmeket nem sikerült megmozgatniuk vele és dallamok híján ezek inkább csak egy tábortűz mellé férnek el. Egyedül a Say Goodbye-nál voltak a helyén a dallamok és az egy egész kellemes szám lett.

A Whispers In The Dark-ot pedig még mindenképp ki kell emelnem. Azzal a számmal ismertem meg őket és azóta is nagy kedvenc. Egyszerűen tökéletes az a szám és nagyon különleges hangulata van. Azt hiszem ezt a számot mindenkinek hallania kellene.

Összességében hallgatható az album és annak ellenére, hogy vannak rajta gyengébb számok egész jól le tudja a kötni a figyelmet. Mégis ezt az albumot inkább csak azoknak ajánlom, akikhez közel áll ez a stílus. Kivéve persze a Whispers In The Dark-ot, mert azt mindeki hallgassa meg nyugodtan!

Értékelés: 67%

Legjobb szám az albumon: Whispers In The Dark

2012 hatalmas csalódásai után reménykedve vártam a következő évet. 2013 februárjában megérkeztek az első számok a Fall Out Boy legújabb albumáról és elég ígéretesnek tűntek. Már csak azért is bizakodtam nagyon, mivel a banda 2008-ban ugye hírtelen feloszlott és bár én nem hittem a visszatérésükben, azért örültem neki és reménykedtem, hogy 5 év kihagyás után most mindent beleadnak, hogy mindenki emlékezzen a visszatérésükre.

2007-ben hírtelen robbantak be a köztudatba és a Thanks For The Memories című számukkal azt hiszem mindenki megszerette őket. Azonban amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen el is tűntek 2008-ban. Volt még egy két jó számuk, de igazán komoly dolgokat nem tudtak felmutatni. A 2008-as album már kicsit elkapkodott volt és semmiféle eredetiség nincs benne. Úgyhogy elég szerencsétlen véget ért a banda.

De most 2013-ban újra egymásra találtak és nyomban munkába álltak. Annak ellenére, hogy igazán maradandót még nem alkottak a Fall Out Boy-ban mindig is benne volt az a plusz, amitől nagyok lehetnek egyszer. A kérdés csak az, hogy sikerül e kihozniuk magukból. Én reméltem, hogy sikerülni fog, de sajnos ismét csalódnom kellett.

Tracklist:

01 The Phoenix
02 My Songs Know What You Did In The Dark (Light Em Up)
03 Alone Together
04 Where Did The Party Go
05 Just One Yesterday
06 The Mighty Fall
07 Miss Missing You
08 Death Valley
09 Young Volcanoes
10 Rat A Tat
11 Save Rock And Roll

Pozitívumok:

Első hallgatásra az album szörnyű élmény volt. Nehezen vettem rá magam, hogy újra kitegyem magam ilyen borzalmaknak, de aztán kezdtem felfedezni az album értékeit.

Az első két számot korábban már hallhattuk, hiszen azokat előre kiadták és azok tökéletesen rendben is vannak. Jól megadták a kezdést az albumnak. Utána már kicsit átlagosabb számok következnek, de egészen a 6. számig nincs nagy gond az albummal. Az utána következő 3 számnak is egész kellemes hangulata van, de az utolsó kettőről majd később beszélek.

Az album nagyon egységes és remekül kezdődik az első 2 számmal és utána is szinten tartja magát a 10. számig. Az Alone Together egy nagyon lendületes és fülbemászó szám lett. A Where Did The Party Go kicsit vontatott, de mégis kicsit retro hangulata van és ettől akár még jó is lehet. A Just One Yesterday-ről nekem a kezdése miatt egyből Adele száma jutott eszembe, a Rolling In The Deep. Nagyon hasonlít rá és emiatt kicsit koppintásnak tűnik, de a refrén nagyon kellemes. A Miss Missing You szintén egy nagyon jó kis dal és a Young Volcanoes pedig nekem a kedvencem lett az albumról a különleges hangzásvilág és kellemes hangulata miatt.

Negatívumok:

Save Rock And Roll! Ezt a pofátlanul nagyképű címet viseli az album, de kérdem én: Ez egy Rock album lenne? A közelében sincs. Ez szinte 100%-osan egy pop album lett és ha röviden kéne értékelnem az albumot, hát nem sikerült megmenteniük a Rock And Roll-t. Az album borítóhoz kb. a Google-ról letöltöttek egy képet és ráírták a nevüket. A klipjeik pedig szót sem érdemelnek, pedig már 3-at ki adtak, de egyszerűen szánalmasak.

De visszatérve a zenéjükhöz… Három számot nem említettem eddig. Ezek pedig a The Mighty Fall, Rat A Tat és a Save Rock And Roll. A többi szám még egész jó is lenne, de ezt a 3-at soha sem fogom megbocsátani nekik. Egyszerűen nem bírja bevenni a gyomrom őket. A The Mighty Fall-ban még rap-el is valaki, ami ráadásul borzalmas és a refrén szövegét is elfelejtették megírni így csak azt énekli folyamatosan, hogy the mighty fall in love. A Save Rock And Roll-ban pedig mégis mért kellett Elton John-nak énekelnie? Mi köze van neki egy Rock albumhoz? De ettől függetlenül is szörnyű lett a szám. Iszonyatosan vontatott és unalmas. Semmi sem történik benne mégis valahogy elhúzták 4 és fél percig. És befejező számként ez megbocsáthatatlan.

És az olyan „apróbb” hibákat meg se nagyon merem említeni, hogy minden számban ugyanaz a dob téma van. Konkrétan szinte csak lábdob megy végig, amit egy 5 éves gyerek is lejátszik még akkor is ha először ül a dobok mögé. Vagy hogy a legtöbb számban semmi egyediség nincsen, ráadásul 11 szám még mindig kevés főleg 5 év pihenő után.

Összefoglalás:

Igaz hogy elég komoly negatívumok hangzottak el, de azért vannak értékei az albumnak és nyugodtan meg lehet hallgatni, bár inkább csak azoknak ajánlom, akik FOB rajongók, vagy a pop zenét is szeretik. Kétség kívül vannak rajta jó számok, de ez nem hasonlít a régi Fall Out Boy-ra és szégyeljék magukat, hogy Rock-nak merik nevezni ezt a lagymatag albumot. De leginkább azért vagyok mérges rájuk, mert akár jó is lehetett volna az album, hiszen vannak rajta nagyon ütős számok, de hát a FOB-ra jellemző, hogy mindig rátesznek egy csomó szörnyű számot is amikkel lerontják az egészet. Hát most is ez történt.

Értékelés: 72%

Legjobb szám az albumon: The Phoenix

Nagyon sok album jött ki tavaly és voltak köztük egész színvonalas alkotások is, azonban több album is köztük a legvártabbak, igen nagy csalódást okoztak. Ezért bár több album közül kellett válogatni korántsem volt olyan szoros a mezőny, mint az előző években. Szinte egyértelmű volt, hogy ki érdemli meg idén a legjobb album címet. De nézzük meg először, hogy milyen albumok is jelentek meg 2012-ben. Természetesen ez csak a saját véleményem és csak ebből a stílusból válogattam, amiket értékeltem is,..

2012. március 26.              The All American Rejects – Kids In The Street (93%)

2012. április 02.                 Lostprophets – Weapons (82%)

2012. április 18.                 The Rasmus – The Rasmus  (56%)

2012. június 20.                 Linkin Park – Living Things (60%)

2012. június 26.                 The Offspring – Days Go By (74%)

2012. augusztus 14.          Yellowcard – Southern Air (68%)

2012. szeptember 11.        Billy Talent – Dead Silence (84%)

2012. szeptember 21.        Green Day – Uno (76%)

2012. október 09.              All Time Low – Don’t Panic (89%)

2012. november 09.           Green Day – Dos (35%)

2012. december 07.          Green Day – Tré (45%)

Győztes: The All American Rejects – Kids In The Street

Viszonylag nagy fölénnyel lett első és nem is kérdés, hogy megérdemli e. Mind egyediségében, mind zeneileg és mint album egészében is ők voltak a legjobbak. Nagyon különlegeset alkottak és bár vannak hibái az albumnak, de még így is magasan a legjobb album 2012-ben és ráadásul az egyik legjobb klip is az övék lett. Reméljük idén kapunk hasonló színvonalú albumokat…

The All American Rejects – Beekeeper’s Doughter

Egy év elteltével ismét hallatott magáról a Blink, azonban most nem egy új albumot adtak ki, inkább csak egy kis ízelítőt, hogy ne felejtsük el őket. De hogy is tudnánk!

Egészen pontosan december 18-án jelent meg ez rövid kis EP, amin 5 darab szám található. Örülök, hogy kaptunk tőlük pár új számot, de nem az igazi egyik sem. Kezd kiveszni lassan minden Blink vonás a számaikból és nem olyan érzés, mintha őket hallgatnám. Az új albumon is érezhető volt az Angels & Airwaves stílus, de annak még talán jót is tett ilyen kis mértékben. De itt már szinte csak az dominál. Szerintem jó lenne, ha Tom-ot kicsit visszafognák és hagyná ezt a stílust a másik bandájában.

Mindenesetre érdemes meghallgatni és nem annyira rossz egyik szám sem. Viszont külön kiemelném a Boxing Day című számot, ami nagy kedvencem lett, amint meghallottam. Nagyon különleges szám. Tökéletes munka!

Tracklist:

01 When I Was Young
02 Dogs Eating Dogs
03 Disaster
04 Boxing Day
05 Pretty Little Girl

Érdekes egyébként, hogy a Blink még sosem adott ki EP-t ezelőtt. Az együttesek általában akkor szoktak kiadni ilyet, amikor hamarosan új albumuk jelenik meg. Úgyhogy reménykedhetünk benne, hogy nem kell már sokat várni új Blink 182 albumra. Viszont remélem, hogy ezek a számok nem lesznek rajta az albumon és hogy nem ilyen irányba mennek el.

Hogy pontosan mikor jön az új album azt még nem lehet tudni, de a Blink megerősítette nem rég, hogy már elkezdték felvenni a számokat! Örülünk? Naná!

Legjobb szám: Boxing Day