Matt Langston az együttes front embere hosszú hallgatás után pár napja facebook-on jelentette be, hogy az Eleventyseven valóban feloszlott.

A levél elég őszinte és megható volt, de ennyit igazán meg is érdemelnek a rajongók. Az okait nem nagyon részletezte, de a szakítás már egy ideje a levegőben lógott. Matt már jó ideje szólóban tevékenykedik The Jellyrox néven és a lehető legtávolabb áll a rock zenétől.

Én nagyon csalódott vagyok, mert nagyon szerettem őket és már vártam mikor jönnek új lemezzel. De úgy tűnik most már be kell érnünk a korábbi 4 albumukkal...

A hónap végén érkezik az Angels and Airwaves új albuma, ráhangolódásképp pedig gondoltam írok egy rövid összefoglalót az eddigi lemezeikről...

2006-ban jelent meg az A&A első albuma, amivel rögtön nagyon feltették a lécet, de nem csak a többi bandának, hanem maguknak is. Nem tudom mennyit kísérleteztek mire rátaláltak erre a space rock feeling -re, de valamit nagyon eltaláltak. Nagyon egyedi és kiforrott, amit alkottak. Nagyrészt a hangulatra mennek rá a dalokban, de szerencsére nem felejtik el a gitárt néha előtérbe hozni.

Az effektek nagyon stílusossá és hangulatossá teszik a zenéjüket, a gitárból mindig pont annyit kapunk amennyi kell, Tom pedig tökéletesen stílushoz igazította a hangját.
Az A&A egy igazán szerethető banda és nekem is egyértelműen a kedvenceim között vannak. De ennyit a fényezésükről.

Ahogy említettem bár első lemezük sem lett tökéletes, de a lécet rendesen felrakták maguknak, amit azóta sem tudtak megugrani. Máig az első lemez a legjobb. Viszont már ott is kicsit saját csapdájukba estek, hiszen a lemez végére kiderül, hogy a tökéletesen kikísérletezett stílusuk nem rejt magában annyi potenciált, mint amit vártak. Sajnos már az album végére unalmassá válik. Persze ez ott még nem is annyira zavaró. De a következő lemezükön nagyon is érződik, hogy elfogyott az ötlet. Arra is kerültek jó dalok, de még unalmasabb, ráadásul vontatottabb lett a sok átkötő dallamnak köszönhetően. Ezt pedig sikerült tovább fokozni a 2010-es albumukkal. 3 év pihenő sem volt elég nekik, hogy magukhoz térjenek. Egyre egyhangúbb és ötlettelenebb lett. És szinte minden dal végére bevágtak plusz másfél perc levezető instrumentált, amik teljesen élvezhetetlenek. Ezután viszont ismét megcsillant a remény, hogy nem kell még leírni az A&A -t. Rájöttek ők is hogy jobb ha hanyagolják az unalmas átvezetések két dal között és szerencsére a lemez végére is hagytak jó számokat így ha nem is a legjobb, de egy korrekt lemezt kaptunk tőlük.

Ha elvonatkoztatnám egymástól az albumokat és mindet külön értékelném akkor igazából mindegyik színvonalas és jónak számít. Bármelyik lemezt adták volna ki először a négy közül mindegyik ütős lenne. De sajnos ezt nem tehetem meg. Az első album újszerű volt és különleges. Az utána következők pedig csak egy sikeres koncepció tovább erőltetése lett. Nagyon apró különbségek vannak a lemezek között, így egyiket sem mondhatnám sokkal jobbnak vagy rosszabbnak a többinél. De mind hangulatában, mind hangszerelésében egy az egyben ugyanaz mindegyik. Semmi újdonságot nem kaptunk 2006 óta és ez bosszantó tud lenni. Az viszont pozitív, hogy ennek ellenére mindegyik lemezen vannak nagyon jó dalok és összelehetne vágni a négy albumból egy igazán tökéletes lemezt. De én őszintén remélem, hogy az Angels magától is képes lesz rá egyszer, esetleg a most következővel. Hamarosan kiderül...

2006 - We Don't Need To Whisper

Értékelés. 85%

2007 - I-Empire

Értékelés: 83%

2010 - Love

Értékelés: 79%

2011 - Love: Part Two

Értékelés: 83%

A Madden tesók végre magukra találtak!

Szép karriert futottak be a Good Charlotte -al és titkon azt remélem, hogy csak szünetel a banda és egyszer még kapunk tőlük új lemezt. De az utóbbi időben nagyon változóban volt a GC stílusa. Utolsó albumukon egyértelműen érződik, hogy szerettek volna újra igazi punk rock -ot játszani, de nem tudták elrejteni, hogy ők már nem azok mint régen. És ennek pedig mi rajongók ittuk meg a levét, hiszen elég felemás lemezt kaptunk tőlük...

De most teljesen eldobták az eddigi stílusokat és a felismerhetetlenségig megváltoztak! Hogy ki mennyire örül ennek azt nem tudom, de én például cseppet sem bántam. Elég kockázatos kísérlet volt, hiszen úgy döntöttek visszanyúlnak a 70-es évek pop rock korszakához és kicsit vissza hozzák nekünk újra azt a feeling -et. Bizonyára volt segítségük, de egy tőlük teljesen idegen műfajból így kihozni a maximumot bizony elég nagy dolog!

Azt kell mondjam, hogy 2014-ben egy album erejéig újra 1970-et írunk és megkapjuk annak minden szerethetőségét sallang mentesen!

Tracklist:

01 Dear Jane (Intro)
02 Dear Jane
03 Brixton
04 Out Of My Mind
05 We Are Done
06 U R
07 Jealousy (All Your Friends in Silverlake)
08 Love Pretenders
09 California Rain (Intro)
10 California Rain
11 Brother
12 Bad
13 Good Gracious Abbey
14 Suddenly
15 Empty Spirits

Bár az elején azt írtam, hogy felismerhetetlenül megváltoztak azt azért egyből ki lehet szúrni, hogy Joel és Benji énekelnek. És ezen a lemezen ismét bebizonyítják, hogy nagyon tudnak énekelni. Remekül igazodtak ehhez a stílushoz és kiderült, hogy nagyon sokszínűen tudják használni a hangjukat. Erre egyébként szükség is volt, mivel a hangszerek igen csak le vannak korlátozva így a dalok 80% -át az ének viszi.

A dalokon egyáltalán nem érezni az ötlettelenséget, a stílushoz illő könnyed témákkal dolgoztak. Elég sok számban alkalmaztak nagy kontrasztot a versszak és a refrén között. És pont ezen lepődtem meg kicsit, hogy még a GC utolsó albumán a refrének valahogy nem tudtak ütősek lenni itt most pont a refrén menti meg sokszor a dalokat.

A lemez nagyon jól indul, a Dear Jane tökéletes választás volt első számnak. Bár a stílusból adódóan eléggé meg volt kötve a kezük, hiszen nem tudtak túl sok irányba elmenni mégis remekül kidolgozták a lemezt. A leggyakoribb hiba az albumokkal, hogy a vége felé kezd unalmassá válni. Hát itt ezt egyáltalán nem érezni. Egy kisebb hangulatváltás ugyan érezhető a California Rain -el kezdődően, de ez jót tesz neki és a színvonalat utána is hozzák. Az egyetlen mélypont számomra a Good Gracious Abbey, annak is főleg a refrén része az amit nem tudok hova tenni. Persze az egész dal elég különc, de refrén monotonitása idegesítő tud lenni. Viszont utána a Suddenly visszahozza a hangulatot és az Empty Spirits pedig minden apró hibáért kárpótol minket. Igazán kellemes és megható lezárása lett így a lemeznek, ami még talán a GC -s lemezekénél is jobbra sikerült.

Én alapból nagyon kíváncsian vártam az albumot és sejtettem, hogy jól megfogják csinálni, de mégis meglepett, hogy milyen könnyen magával ragadott ez a hangulat. Talán azért is mert érezni a dalokon, hogy a srácok élvezték amit csinálnak.

Nekem idén egyenlőre ez a kedvenc lemezem és remélem, hogy a Madden Brothers készít még hasonlóan egyedi lemezeket a közeljövőben... És bár nem hinném, hogy túl nagy tömegeket megmozgat majd ez az album én mindenképpen csak ajánlani tudom!


Értékelés: 84%
Legjobb dal: We Are Done

Az American Hi-Fi már másodszorra tér vissza teljesen feleslegesen!

A zenei világba jókor léptek be vagy legalábbis jó érzékkel, hiszen a 2001, 2003 és 2005-ös lemezeik meghozták nekik a hírnevet és kisebb-nagyobb sikereket is. De ezzel együtt sosem voltak kimagaslóak, inkább a középmezőnyt erősítették.

Aztán pont a "csúcson" egy egész korrekt lemez után 5 év pihenőre ment a banda. Majd 2010-ben visszatértek, de nem sok vizet zavartak fel új lemezükkel. De ez nem is véletlen, mivel nem sok értékelhető dal volt rajta. Ezután megint nagy csend volt körülöttük majd elkezdték ígérgetni, hogy bizony jön a következő album és végül jó 1 év késéssel meg is érkezett idén.
Az eredmény pedig ismét egy gyenge visszatérés lett.

De vajon mit is vártak, amikor folyamatosan csak önmagukat másolják egyre gyengébben...

Tracklist:

01 Armageddon Days
02 Golden State
03 Coma
04 Wake Up
05 Allison
06 Amnesia
07 Killing Time
08 Carry The Sorrow
09 Portland
10 No Ordinary Life

Nagyon érdekes ez az American Hi-Fi jelenség. Hihetetlen, hogy képesek új ötlet nélkül is új lemezt kidobni.
Ugyanaz a hangulat, ugyanaz a dallamvilág, és sajnos ugyanaz az ötlettelenség érződik, mint korábban. A dalok most is végtelenül egyszerűek és kidolgozatlanok. Bár figyelembe véve a munkásságukat, nekik amúgy sincs túl nagy eszköztáruk. Minden egyes számukban egy ritmus és egy szóló gitár hallható. Talán a 2005-ös lemezük kis kivétel ezalól, hiszen ott egy-két dalba belecsempészték a zongorát is.

A kevés pozitívum közé tartozik, hogy nem puhuktak el. Kemény témákkal dolgoztak és a közepes tempó ellenére is elég zúzós lemez lett. A befejező dal is illik a végére és albumként is egységes.
Viszont az a 10 szám elég kevéske, ráadásul nem is túl változatosak, ezáltal elég egyhangú az album.

Ez az album viszont egy dolog miatt most nagyon vegyes érzelmeket kelt bennem. A világon semmi kiemelkedőt vagy maradandót sem nyújt ez a lemez, de még sem tudok róla igazán rosszakat mondani, mert nem is lehet. Nem szeretem, de nem is tudom utálni.

Bár az igaz, hogy ez is csak a semmilyenségét bizonyítja, de ennek ellenére nem mondanám csalódásnak a lemezt és akit érdekel nyugodtan tegyen vele egy próbát. Ha már nagyon nincs mit hallgatni, olyankor jó elővenni ezt az albumot is...

Értékelés: 70%
Legjobb szám az albumon: Portland

Úgy tűnik a FOB tavaly komolyan gondolta a visszatérést és továbbra sem óhajtanak lazsálni. Már nyáron emlegették, hogy tervezik az újabb lemezt most pedig egy új dalt is kiadtak róla.

Ezenkívül egyre konkrétabbá kezd válni az album megjelenése is hiszen most már 2015 elejéről beszélnek. Ez nagy valószínűséggel február-március, de ha a legutóbbi lemez megjelenéséből indulunk ki akkor is legkésőbb áprilisig megjelenhet.

A dal egyébként nagyon erőteljes és elejétől a végéig tartja a lendületet. Ha tudják hozni ezt a színvonalat a többi dallal is és a sallangokat végre elhagyják akkor egy jó kis lemezt kaphatunk végre.

Fall Out Boy - Centuries

Deryck Whibley a Sum 41 énekese elég kemény időszakot él át. Egy ideje elindult a lejtőn aminek szerencsére egyenlőre nem a halál csak kórház volt a vége, bár tényleg az életéért küzdöttek.

Ennek ellenére nem kell eltemetni a Sum 41 -t. Deryck egyre jobban lesz és már keményen dolgozik is következő lemezükön, ami akár jövőre már el is készülhet.

Ha szeretnél részletesebben olvasni róla látogass el a blogjára, www.deryckwhibley.net amit a kórház óta kezdett el írni. Ott ír a betegségéről és felépüléséről, illetve az új lemez munkálatairól is...

Pontosan 5 nap múlva, azaz szeptember 9-én megjelenik a banda 5. stúdió albuma. Azonban addig is igyekeznek fenntartani az érdeklődést, most épp egy új klippel.

A klipben nincs semmi különleges, de azért rossznak sem mondanám. Azt viszont elég fura látni, hogy 40 év fölött is ugyanúgy próbálnak viselkedni, mint 20 évesen.

Ezt a számot egyébként már hallhattuk korábban, ahogy még másik kettőt is. Azonban egyikben sem érzek igazán fantáziát, inkább csak saját magukat másolják és abból is az átlagosabbakat. Na de hátha majd a lemez rácáfol...

American Hi-Fi - Golden State

A CellorDoor még elég új banda, hiszen csak 2013-ban alakult, de már ki is adtak egy dalt közelgő lemezükről. Igaz, hogy nem szoktam magyar együttesekről írni, de ők pont beleillenek abba a stílusba, amikről írok. Első daluk pedig elég slágeresre sikerült, szóval akit érdekel nyugodtan hallgasson bele a lenti linken...

https://soundcloud.com/s23l3s/cellardoor-belepte-a-ho?utm_source=soundcloud&utm_campaign=share&utm_medium=facebook

Megérkezett az első single a Yellowcard új albumáról! A dalról nekem egyből a Hang You Up jutott eszembe a hangulata és hangszerelése miatt. Nekem első hallásra is szerethetőnek tűnt, bár nem történnek benn nagy dolgok.

Egyébként biztos feltűnik mindenkinek, hogy elég hirtelen ér véget a szám. Ez azért van, mert ez nem az album verzió. Azon ugyanis 4:38 hosszú a dal, de valamiért egyenlőre így került ki.

Hogy milyen lesz a lemez azt ez alapján a szám alapján nem lehet megmondani, mindenesetre a banda azt nyilatkozta, hogy egy energikus korong lesz, viszont nem lesznek rajta gyors számok. Punk helyett ez inkább Rock album lesz...

Hát nem sokára kiderül, de addig is hangolódjunk az új dallal:

Update: Megérkezett végre a teljes verzió is! Mondjuk a befejezés így is elég szerencsétlen lett...

Update 2: Bejelentették a hivatalos megjelenést is: 2014. október 07.

Yellowcard - One Bedroom

Már egy ideje mondogatják, hogy dolgoznak az új lemezen és arról is szó volt, hogy még idén megkaphatjuk, de most még pontosabb dátumot kaptunk és egy album címet borítóval:

Yellowcard - Lift a Sail (2014. szeptember)

Bár legutóbbi albumukkal nálam kissé leszerepeltek, azért korábban sok mindent tettek már le az asztalra, éppen ezért remélem, hogy az utolsó albumuk csak egy kis félreértés volt és most újra megmutatják, mire is képesek. Azért is van okunk bizakodni, mivel az utóbbi 10 számos trendekkel ellentétben ezen a lemezen újra 13 dal lesz, úgyhogy rendesen kitöltik zenével az albumot. Remélem hamarosan kapunk egy dalt is ízelítőnek...